1954. október 28. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

8

_ É I — 7 _ szilánk ócskák a seb gyógyulást késleltetik’' ... A fentiekhez hasonl , de más példák1'a 1 illusztrált panaszt valamennyi kórházban és rendelőintézetben hallottunk, mikor a most folyó vizsgá­lattal kapcsolatban tett látogatásaink sarán a műszerellátásra vonat­kozó kérdéseket tettünk fel. Ugyanekkor megjegyezték, hogy bár nz ál­talános helyzet még mindig rossz, az utolsó félévben némi javulás mu­tatkozik. Ezt különben az idézett értekezlet felszólalói közül is töb­ben hango zt at ták. Á vezető kórházak és nagyobb rendelőintézetek igazgatóinak összefogla­ló véleménye szerint a műszere llát ásb on lényeges rosszabbodás 1951-52- ben következett bo, amikor az Egészségügyi minisztérium bevezette a tel­jesen kötött műszergazdálkodást és úgy a műszergyártás, mint a javítás, valamint a müszerkereskedelem terén mindent központi kezelésbe vett. Az utolsó félévben észlelhető javulás is azzal függ össze, hogy a minisz­térium ezen a rendszeren némi lazítást végzett. A nagyobb orvosi gépek közül az intézmények sokat panaszkodnak a sziv- vizsgá Iáiknál oly fontos E,.K .G,gépekben való hiányra, a meglévők egy- ^ részének rossz minősegére, a javítások késedelmes és meg nem felelő vol­tára, különösen általánosak azonban az ilyen természetű panaszok a Röntgen-gépekre ós berendezésekre vonatkozólagValamennyi kórház és rendelő iirfc Izet vefeetői é a röntgen rvosrii súlyos akna1- jelzik az itt mu­tatkozó hiányosságokat és különösen azt nehezményezik, hogy ezek a hi­ányosságok hosszú evek óta állanak fenn, panaszaik a minisztérium ille­tékes osztályánál - amely a Röntgen ügy® ut kizárólagos illet ékességgel intézi, - a legritkább esetben tal.ilnak meghallgatásra s orvoslásra,még olyan esetekben sem, amikor megítélésűit szerint nem forognál: fenn anya­gi nehézsége;:,, Úgy az E»K*G* ,mint a Röntgen- gépek terén mutatkozó hiányosságok igen káros visszahatással vonnak a kórházak és rendelők kapacitásának kihasz­nálására, col: helyen ez ok a kivizsgáló apparátus ''szül: keresztmetsze­tei", tehát /sámos esetben meghosszabbit ják a kivizsgálások időtarta­mát, a tdppénzbentartás, a kórházban fekvés idejét, csökkentik a diag­nózisok precizitá sáJ' . •K. •'r••/ Körzeti, orvosi ellátás. A,Jó áia.cuiialú/ta b;rt_qgéllátán_alapjja a jóg körzeti orvosi szol^álate*Ezt az áltői .{bán elismert elve'1.' "aierT"tart juT:’ ¥züks”egesnel: jázet" elére irni,mert egészségügyi igazgatásunkban távolról o m érvényesül kellően. A beteg kevés kivételtől eltekintve, először a körzeti orvosnál talál­kozik egészségügyi szervezetünkkel s az egészségügyi szolgálat egésze szempontjából, ha nem is minden, mint ahogyan néha. mondani szokták, do nagyon sok tényleg itt dől ol, ezen az első találkozáson * Mi a körzeti orvos szerepe az egészségügyi szolgálatban? Fölismerni a betegséget, a könnyebb eseteket járó, vagy fekvő betegként kezelni, a munkák épesség kérdésében első fokon dönteni; a diagnózis szempontjából nem tisztázható, vagy az ő eszközeivel nem kezelhető be­tegeket szakszerű irár''lássál rendelőintézetbe, kórházba küldeni. Ez igen magasrendvi orvosi tevékenység. £ó elvégzése az orvos r észéről,igen jó szakképzettséget,nyugodt,türelmes, szeretetteljes munkát követel,A szociálisba egészségügyi szervezés számira ebből a következő elvek 8 *A ma V

Next

/
Thumbnails
Contents