1954. szeptember 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

72

4 - 5 7 - | elosztásra, a Városi xanácera bizta. a Városi .tanács meg is tette as erre vonatkozó lépéseket, illetve elintézte a szétosztást. anneK alap­ján jélenthetem, hogy az uj lakások szétosztásával kapcsolatban a¥x VB előtt egyszer már szerepelt kerületi vállalatainknál és a Kerületi apparátusnál mennyi lakás kerül szétosztásra. Uefc kell monaanom még azt ie, hogy a lakások íolyatnato- aan készülnek el, és legnagyobb részük aecember ol.-én, vagy még ak­kor sem kerül átaoásra. Ma azonban az a helyzet, hogy cecember ol.- ig a 2695 lakást átadják és majd az átadás során lógjuk meglátni, hogy tulajdonkópen mennyi lakást fognak átaani. /Y Az uj lakásokból a kerületek összegen 150 lakást kap­nak. a kerületek ezenkívül részesülnek, illetve már részesültek ia a helyreállított lakásokból, és igy a kerületek ebben az évoen öeoZo- sen 411 lakást kaptak, vagy kapnak az uj lakásokból, illetve a helyre­állított lakásokból. Kerületenkint a következőképen alakul a helyzet: az I. kerület 25, a II. kerület 15, a III. kerület 18, a IV. Kerület 20, az V. kerületi 15, a VI. kerület 24, a vil; kerület 19, a vili. kerület 22, a Ia. kerület 19, a a. kerület 24, a aI. kerület lo, a ri All. kerület 15, a aIII. kerület 18, a aIV. kerület 17, a XV. kerület 16, a XVI. kerület 16, a XVII. kerület 15, a XVIII. Kerület 16, a XIX. kerület 21, a aA. kerület 23, a aaI. kerület 18 és a aaII. kerület 20 lakást kapott, illetve fog kapni az év végéig. Ebben benne vannak a helyreállított és az uj lakások. A Magyar Tudományos Akadémia részére - a Minisztertanács határozata alapján - 16 darab lakást kell átadni a tanácsi kontingcna­bői, a Képzőművészeti nlapnak 36 lakást, a Közlekeuési igazgatóaág ff 50, az Épitési Igazgatóság részére 18, az ipari osztály oolgozói ré­szére 38, a kereskedelmi osztály dolgozó részére 30, az egészségügyi osztály dolgozói részére 25, a mezőgazdasági osztálynak 4, a nép­művelési osztnlynaK 8, a Lakásgazdálkodási Igazgatóságnak 18, a moB­t -------- ■ , -------------------- ------■■■■■ mi...■ * j , ** m? .... .

Next

/
Thumbnails
Contents