1954. szeptember 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

49

i kértani j egyeztetése osak e hét keddjén indult meg, de nem a várako­zásnak megfelelően. A KIOSz ugyanis kb 700 forintos átlagjegyzéssel számolt, a keddi és a szerdai tapasztalatok szerint viszont még a 400 forintos átlagjegyzést sem érjük el. Itt is az a hiba* hogy a KlOSz-aktivák nera jelentek meg teljes számban és egyes kerületek válaménve szerint n m is tudnak különösebben érvelni az eredményesebb jegyzés moxlett. Tegnaoig a budaoesti iparosoknak kb. 50 százaléka jegy­zett kölcsönt és ha a közeli naookban beszüntetnénk a jegyzést# félő volna, hogy nera tudnánk 100 százalékig jegyeztetni őket* a KIOSz vezetője m* reggel azt mondotta nekem, hogy exjárt a pártnál sgy ujabb jegyzési módszer megbeszélése végett és állítólag me«r is álla­podtak* A kölcsönt még nem jegyzett, valamint a gyengén jegyzett ioarosokat szakmánként behivná*k és a szakosztályokon jegyeztetnék őket* Ezzel lényegében egyet is értek, de azzal már nera,hogy a Budauesti Pártbizottság eddig nem értesített bennünket róla, ho­lott a kerületi pénzügyi osztályoknak feltétlenül kellene ebben az értelemben egy értesítést adnunk. Ugyancsak gvengén jegvez a parasztság. .íz egyéni pár rasztok egy része sok kerületben egyáltalán nera is kiván jegyezni. A nvugdij»sok jegyzése kb. ugyanolyan mértékű, mint tavalyi zömben 50 forint, a nyugdíjtörvény ellenére. A budapesti kereskedők mintegy 900 forintos átlaggal jegyeztek, de sok a kiemelkedő 3-4000 forintos jegyzés is. Jelentősen rontja a kész pénz-jegyzés eredményét az, hogy a szabadfoglalkozásúak, az orvosok, az ügyvédek, a művészek magánkor eset ét is Jegyeztetni igyekeznek munkahelyükön, holott a magánkereset ük utáni jegykós a mi penzumunkban szerepel. Ifi X ► _ . msr _ _.

Next

/
Thumbnails
Contents