1954. szeptember 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

117

arányú fejlesztést véghez vinni, hogy ne tudnánk rá orvost találni. A minisztériumnak azonban az az álláspontja, hogy a vidék elmaradottsága, főleg a mezőgazdasági területek fejlesztése megköveteli, hogy ne lép­jünk fel túlzott követeléssel Budapesten. Nekünk is az a véleményünk, hogy az országos szempontokat is tekintetbe kell venni, e viszont Bu­dapest -n óriási az igény ebben a vonatkozásban, hiszen egész Pestmegyét, sőt még távolabbi területeket is el keli látnunk és nem járnak ered­ménnyel azok oz erőfeszítéseink, hogy P;-straegye vegye át ezeket a fela­datokat. Tudnánk t-hát fejleszteni, tudnánk több orvost beállítani, akár meg tudnánk duplázni a mostani számot, ezt azonban nem tudjuk el­érni a minisztériummal szemben. A III.kerületi rendelőintézet MHHfeWfcMfr fejlesztése tekinte­tében 3em tudunk előrehaladni. \Z az 'rzésünk, hogy azért nem akarnak ujabb beruházást, hogy n> kössünk le orvosokat a vidékkel szemben. , Azt kérdezte még Posta eÍvtárs, hogy helyes-e az, hogy a következő Mflfcw'több szakrendelő intézet tervezését javasoxjuk. Az előbbi kérdésből folyik °z. itt van többek közöt4 a XIII.kerülati Kis József- utcoi rendelőintézet tervének elk'szités". Néhány hlyiseggil lehetne bővíteni a rendelőintézetet, és csökkenteni lehetne az ottani zsúfolt­ságot. Hogy ezt a következő évben, vagy akár a következő hóna )okbon vég* rehajthassuk, ahhoz feltétlenül szükséges, hogy “lőkesaitsük a terve­zést. Ugyaniz a helyzet a XX.kerülettel. Az ottani rendelőin­tézetben is borzalmas a zs .foltság. Kínálkozik is egy kis bővítés, nem is kerülne rettenetesen nagy összegekbe. Ha ezeket a kérdéseket a beru­házási kerezekből nem is tudjuk megoldani, akkor is meg lehetne oxdani esetleg a nyereség-részesedésből, vagy máshonnan előkeritett össz-jekből Ugyanez vonatkozik a XXll.kerületi rendelőintézet bővi­m K ——■ i -.■"■■■■■ ii ——— I a - 85 - i !• . * -------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents