1954. szeptember 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
39
kapcsolatos joga hogyan legyen biztosítva, - és javasolta, hogy a felsőbb ál1amhatqlmi szervek által meghatározott pontokat a tanácsnak meg kell tárgyalnia. Ha a VB arra az álláspontra helyezkedik, hogy a tanács ülését a VB elnöke, vagy helyettese vezeti, akkor a VIII. kerületnek az észrevételek 4. oldalán ismertetett javaslata elesik. Egyébként több esetben felmerült az a javaslat, h ogy a tanács ülé- s ét ne a VB elnöke vezesse, hanem vagy a tanács válassza, vagy pedig legyen a tanácsnak elnöksége. Javasolom, hogy a VB az eredeti f ogalmazást fogadja el, tehát azt, hogy a tanácsülést a VB e-lnöke, illetve helyettese vezesse. Azt a javaslatot, hogy a tanácsülés csak akkor ha- t ározatképes, ha a tanácstagok kétharmadrésze van jelen, nem tartom helyesnek. A törvény - nagyon helyesen - azt kivánja, hogy a tanácsülésen a tagoknak több, mint a fele legyen jelen. Elnök: Elfogadják igy az elvtársak? /Igen./ K i s s : A következő részhez két észrevétel érkezett. A VII. kerület annak kimondását tartja szükségesnek a 19.§ /2/ bekezdéséhez, hogy az ÁB elnökei megfelelő szakmai képzettséggel biré tanácstagok legyenek. A másik észrevétel pedig az, hogy amig az érvényben lévő törvény kimondja, hogy az ÁB ügyintéző tevékenységet nem folytathat és ügydöntő határozatokat nem hozhat, - addig ez a törvénytervezet erről nem beszél. Ennélfogva javasolják, hogy ezt» a törvénytervezet - mint szükséges dolgot - szintén mondja ki. Egyéb észrevétel nem volt. K ol t a i : A XXI. kerület a 18. §-al kapcsolatban azt javasolja, hogy egyes osztályok mellé női albizottságot szervezzenek. Tekintettel arra, hogy a tanácsban és annak bizottságaiban résztvehetnek a nők, ennélfogva felesleges volna külön női ______________.33___________•____________ , H" ■ I i ti- 27 -