1954. szeptember 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

106

r ) ^ ♦ 7 ,-ÚiróV'. r&-V dzfi Tvm'Á'i ._•’ # '. -54- , rt j dunk elérni a tartalékok mozgósításában. Helytelen apatikus beletörő­dés volna, ha mindent tudomásul vennénk azzal, hogy saját erőnkből ugy sem tudunk változtatni rajta. Ezért egy ilyen javaslat kidolgo­zására utasítást kell adni. Aló ni Ívtárs hogyan gondolta, kik ven-, nének részt e javaslat megszerkesztésében? , és A 1 a o i: Az Éoitési Igazgatós ág ,/a mkásgaz jáikodá si Igazgat,óságatf®MÉ®BiMaiMAiMtoM0aMi együtt, a lakásgazdálkodási Igaz­gatóság tényszámai alapján, a határozatnak foglalkoznia kellene azzal, hogy az 11! által elvá]aLt és rendkivül alacsony készültségi fokot mutató munkákról szükség esetén tegyünk jelentést az LlT-nek. Mind­az t.i. ami xzxxlxkxXKSHjtxáxxx ebben a teremben Meitnor Li póttal kapcsolatban ©Ihangzott, a pusztában kiáltott szavak közé tartozik. Ezért Meitner Lipót felelős, és feltétlenül felelősségre kell hogy vonja az épitési miniszter elvtárs az ÉM második trösztjének rzt a vezetőjét. - és ha nem akarja, akkor az MT vizsgálja meg ezt a kérd'st. Mindazt, amit állítottam róla, fenntartom és a ténvszá- mok bizonvitják, hogv mi itt a helyzet. Csak meg kell nézni a VIII. kerületi tatarozásokat: mindent bizonyítanak Meitner Lipóttal szem- ben. Döbrenteiné: MT-határozat van arra- saját szememmel láttam - hogy augusztus 31.-ig kellett volna az ÉM-v ál la tatoknak befejezniük a munkákat, 30 millió forint 'rt ékben. T.i.a tavalyról 'áthúzódó munkákat. Az idén nem is kezdt ek munkát nálunk. Az Élt-munkák globális készültségi foka augusztus 31.-ig 58,5 százalék és ezen belül a VIII.kerületben 40.3 a IX.-ben 76.2 százalék, a X-ben és a XIIt.-bán jobb az arány. Az Összes létszám augusztus 31.-ig 264 fő volt 129 épületen, tehát átlag 2 ember egy épületen. Három-öt emeletes házakról van szó. /oQ ro . ... mr ..... .

Next

/
Thumbnails
Contents