1954. augusztus 12. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
8
•. • - n 1 Belügyminisztérium Budapesti Főosztálya. 8zám:222-226A954-. "Szigorúan titkos11 Tárgyt Budapest közbiztonsági helyzetének kiértékelése* Budapesti Városi Tanáos V.B.Hlnökének, Budape st. A budapesti rendőrség munkáját a bűncselekmények felszámolása és felderítése' tekintetűben - az elmúlt félévben - komoly javulás jellemezte. .1 közrendvédelmi és bűnügyi szervek általában eredményesen vették fel o haroot a bűnözők ellen, s ennek tulajdonítható á Főváros közbiztonsági helyzetének állandó, fokozatos javulása* i. Zvormányprl gramm mog jelenését követően a rendőrség munkájában kora moly hiányosságok voltak, mivel nem készültünk fel kellően annak végrehajtására* Ennek folytán a bűnözések száma nőtt, s a közbiztonsági helyzet egyre romlott. Olyan bűncselekmények is előfordultak /plsálaroos rablá.s fényes nappal/ melyekhez hasonlóak azelőtt csak igen ritkán, vagy egyáltalán nőm fordultak elő. A rendőri munkánkban akkor megmutatkozó védekező álláspontot - mely főképpen a törvényesség helytelen értelmezéséből fakadt - a bűnözők támadásával szemben az év elejétől kezdve fokozatosan felszámoltuk ós támadásba mentünk át. Ennek eredményeként jelentősen megjavult á Főváros közbiztonsági helyzete. ízt a javulást igazolják az 1954* év első félévének statisztikai adatai is, az előző év hasonló hónapjaihoz viszonyítva. A múlt óv első félévéhez hasonlitva, osökkentek a társadalmi tulajdon kárára elkövetett bűne 3 el eláné nyék számai. társadalmi tulajdon kárára elkövetett bűncselekmények 3zámszerüség szempontjából az alábbiak szerint alakultak* 1953. első hónapjában 5*408, 1954« első hónapjában 4*559 esetben fordult elő. sikkasztások csökkentek 945-ről 800-ra, üzérkedések " llo-ról 35-re, egyéb társadalmi tulajdon kárára elkövetett bűncselekmények 4.599-ről 2263-ra csökkentek* Az összes társadalmi tulajdon kárára elkövetett büncselekm. », „r£.n .... 11*072-ről 7669-ro csökkentek az ev első felében. */* \ v 'x - — _ . ^mmm——i—i^—— i » ■ I? dátum