1954. július 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

137

I í “J- 6 _ Hozzászólók: Kalamár Jézsof, Baranyai János, Garamszegi János, Beszteri Sándor, Vajda Dezső, Gyulai Géza, Dékán Sándor, Hajós György, Bolgár Miklós, Szabó Károly, A VB tagjai sok kérdést tettek fel, ezekre válaszolva Garamszegi János előadó elmondotta, hogy a béralapnál a 3 millió fo­rint relatív raogtakaritásként jelentkezik. Az Autóbuszüzem anyag- és alkatrészhiánya visszatérő jelenség, külföldi anyagok hiányáról van szó. 3eszteri Sándor előadta, hogy 30$—bán külső tatarozást vettek fel és ebből 26-27$-ot végeztek el. Gyulai Géza rámutatott orra, hogy az alkatrész-ellátásnak sok felelőse van. A kohé- éa gépipari minisz­tériumban tartott értekezlet után kezdtek jönni az alkatrészek és csökkent a félreállitáaok szám, de tartani lehet attól, hogy ezzel u dolgot nem rendezték véglegesen. Hajós György szerint a terv túltel­jesítése azt jelenti, hegy ebben a negyedben a vállalatok és szövet­kezetek 625 millió forint értékű olyan cikket állítottak elő, amely közvetlenül a lakosság céljait szolgálja és 100 nillió forint értékű exportot teljesítettek. Ez együttesen 73$, a fenmaradó 27$ olyan te- riyékenység, amely a nagyüzemek részére folyik. Bolgár MiklÓ3 utalt arra, hogy a lakásokkal kapcsolatos szolgáltatásoknál 197,328 hiba- bejelentés történt és ebből csak 123,771-et hoztak rendbe. Az elmara­dás tehát 37$. Nen lehet a pénzügyi fedezet hiányára hivatkozni. Sza­bd Károly elmondotta, hogy az OT havonta készít jelentéseket a Minisz­tertanács számára é3 ez a jelentés, amely a küv tkező hónap első heté­ben mar az MT asztalán fekszik, oknyonezó módon deríti fel a jelensé­geket. Ugyanilyen elgondolás vezethette a VB-t io, amikor ilyen }ájé~ koztaté jellegű jelentési szolgálatot rendelt el. Ez a jelentés alkal­mas arrn, hegy megnyugtató érzést keltsen, holott ez nincs igy. Súly­ponti kérdéseket kellene kiragadni, vagyis olyan kérdéseket, melyekre nézve azonnal intézkedni kell. Az ilyen jellegű jelentés nen megfelelő módon nyújt tárgyalási alapot. Meg kell tál'lni azokat a módszereket, miként lehetne úgy elkészíteni a jelentést, hogy az a legkomolyabb kö­vetelmény eknek is megfeleljen. Másik hibája a jelentésnek*, hogy nem azonos nemű számokat von össze. Kalamár József szerint a jelentésből ✓hiányzik az egyez népgazdasági ágak eredményeinek felmérése. Sásdi Jándor arról beszélt, hogy az ipari osztálynak meg kell vizsgálnia, hol szabadul fel kapacitás a kiskereskedelem számára és est át kell adni a tanácsi vállalatiknak. 4 Határozat: A Végrehajtóbizotteág (Jl 1./ megállapítja, hogy a jelentés tartalmaz ugyan érdekes adatokat éa nyújt bizonyos áttekintést, de hiányzik be­lőle az ekayomozáe ós igy megtévesztő lehet} ÚJ \ 2./ szükségesnek tartja, hogy a végreha jtóbizotteág olyan T jellegű jelentéseket kapjon, nint amilyet as OT ad a Minieztertunácsnak, amely jelentésben valóban szerepel­nek az okok, a legfontosabb kérdések éa az ezekhez fűző­dő megfelelő javaslatok; /5 > _____ - — Y* m I —

Next

/
Thumbnails
Contents