1954. május 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
44
T V majd , feladatokból kiindulva nem alá-fö lérend élt viszonyban áll/egymassal, ha- n"m egymás-mellé rendelt viszonyban. Munkákraocsolathak kell kialakulnia a két intézet között, amelv lényegében már eddig is megvolt a vezetők kö zott in. a taocsékek között is és elkészült tervünk Í3 ezt a raunkakao- 1°tot bizonyítja. Szükségesnek tartom az oktatási mini szt ériun. részéről sokkal határozottabban megállapítani azt is, hogy az egyes főosztályoknak miiven mértékben és milyen formák között van lehetőségük az intézetek munkájába beleszólni én mennyiben kötelességük ezt megtenni. Feltétlenül meg k°ll szüntetni a^t az eddigi eléggé helytelen gyakorlatot, hogy nem a főosztályok és nem a minisztérium vezetése, nem az igazgatón keresztül adtak feladatokat az egves tanszékeknek, hanem az egyes előadók közvetlenül. aé* nfldiír nem egyszer úgy. hogv az intézet vezetői nem is min dohkor tudtak róla. tízek n kérdések tehát részint megoldódtak, részint oedig a következő időszakban az intézetek önállósága - a budaojsti intézet önállósága érdekében is félt *t,l°nül meíroldódnak. Még egv igen fontos kérdést Izeretnék felvetni. ez eddigiekből nyilvánvalóvá vált, hogy a budaoesti intézet - ameLlett, hogy ezt a nagyjelentőségű tervét megvalósítja a budapesti nevelők továbbképzésében éo amellett, hogv országosan is sok segítséget is ad íajd nekünk - funkciób«n nem igen mutat fel különbséget a központi intézethez képest: a k«zo«nti és a budapesti intézet között lényegében, minőségbeli funkció- b*n n^m igen van különbség, méltánytalan tehát, hogv a központi intézet tanszéki szervezetiben főiskolai jellegű intézmény, ugyanakkor Pedig u budapesti intézet ezt a főiskolai jelleget részint a minisztérium hibájából n^m tudta még megkenni. Szeretném ez/rt arra kérni a VB-t. hogy nyújt”' són segítséget nekünk abbah, hogy a budaoesti intézet sz imára is biztosítsuk a fől°vo1«i jelleget, mert feltétlenül indokolt az, hogy a főváros továbbképző intézete főiskolai jellegű legyen. Indokolja ezt az ott / Lpf- *-t* :Wm- 5 - í \ ______