1954. március 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

40

I- 1 5 - j 4 folyosók, tornatermek, mellékhelyiségek, az igazgatói szoba, az érte- kezleti szoba nem voltak ebbe belekalkulálva. Ez abszurdum 1954-ben,- éa nem mondhatjuk, hogy Jól elő volt készítve. Ez igen nehéz problé­mát jelentett a kerületekben, amennyiben hosszú ideig gyötrődtek azon, hogy a semmiből hogyan tudják megoldani ezt a problémát* Egyébként ez a VB elé került, sőt a tanácsülés anyagában is benne volt. Ezért mon- ^ doni Ábrány elvtársnak, hogy nem igy volt, és kihagyták ezeket a helyi­ségeket, amelyeknél hélkül pedig az iskola nem iskola. Egyébként megemlítem, hogy a bolgár iskola a bolgárok nem­zeti ünnepén tartott ünnepség alkalmával gyalázatos képet mutatott. A folyosó úgy nézett ki, hogy az szégyen gyalázat volt, - a folyosó és a lépcsőhöz tele volt cigaretta véggel, szeméttel. így nem szabad kinézni egy iskolának. w - Meg kell tehát állapítani, hogy rosszul és hanyagul volt előkészítve, - és felelősség terheli a mii isztériumot az ilyen normák kiadásáért. üvek óta problémánk, hogy a Lenin Intézetbe és a fegyver­nemi iskolaba nem tudunk elég tanulót adni. Elfogadom, hogy ezeknek világnézeti Jelentőségük is van, - és nem lehet harmadik személyben beszélni, - mint ahogyan Abrány elvtárs is tette, hogy: nem folytattak agitéciot, - mert hiszen ezért mi is felelősek vagyunk. Amikor tavaly ^ a VB el került ez az ügy, akkor a VB olyan álláspontot foglalt el, hogy ezekkel a kérdésekkel az osztálynak többet kell foglalkoznia, - mégpedig nemcsak a gyermekekkel, hanem a szülőkkel is - és meg kell magyarázni, hogy ennek a jelentősége igen nagy és azt is meg kell raa­I t gyarázni, hogy milyen perspektívák nyílnak azok számára, akik ezt a két intézetet elvégezték. Mindkét intézet növendékei előtt olyan pers­pektíva áll, amilyen azelőtt csak burzsoá gyermekeknek jutott osztály­ai ró í részül. Tehát nagyobb gondot kell fordítani azokra az intézetekre, a­hol a mi Jövő társadalmunk vezető egyéniségeinek világnézeti kiképzést I ho ' ■ 0 *... **, ..**P

Next

/
Thumbnails
Contents