1954. március 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
18
* ■ . ' * - 7 - ’ i >. hibák kijavítását a vállalatok gyakran hetckig-hónapokig húzzák ^ GZGn a tanácsi vállalatok vonatkozásában sokszor ez Építési Igazgatóság som tud segíteni, maga is tehetetlen,^ A hibák olharapódzása nemcsak esztétikailag kifogásolható ás bosszúságot okoz, hanem a létesítmények üzemeltetését akadályozza, előtt art amukat csökkenti, egyszóval súlyos mulasztást jelont, íz Állandó és ismételt javítás nem más, mint a népgazdaság megkárosítása. A tervezés minőségét illetően jelenthetjük, hogy bár - a kisebb terveknél /sátalakitás, stb.:/ és a költségvetés készítésénél még gyakoriak a hibák - a Buváti munkája sokat javult . Rá kell még mutatnunk arra, hogy as iskolai és bölcsődei‘típustervek nem min- ^ denben felelnek meg a követelményeknek és pl. a 44 személyes böl“ csődénél a takarékosság a használhatóság rovására megy. összegezve az óvi munkát, megállapíthatjuk, hogy bár egyes területeken jó eredményeket értünk cl - cs beruházásaink megvalósításával hozzájárultunk a kormányprogramm végrehajtásához - az eredmény egyáltalán r m kielégítő som az előirányzott terv mennyiségi, illetve ír. oőségi teljesítése, sem ez egyes területek fejlesztése szempontjából. Bár a Városi Tanács beruházó osztályai és szerkői - különösen az év végén - komoly erőfeszítések:t tettek a terv teljesítése érdekében, a munkájuk során komoly hibákat is követtek ol. Az előkészítésben a Tervosztály és a már említett osztályok, elsősorban a minőség torén v kivitelező vállal".tok hibáztak. Az Épitési IgazV. gatéság a tatarozási programm vállalásakor a vállalatok kapacitását nem mérte fel reálisan* A Beruházási Igazgatóság nem tudta erőit - a lebonyolítás és összefogó ollonőrző és segitő tevékenység közt - helyesen megosztani ós igy az utóbbi'tevékenysógo* különösen az év első felében nem volt kielégítő. A beruházások lebonyolitriásánál általában - de a Tanács saját szervezetén belül is - a túlzott bürokrácia is akadálya volt a munkának. Az 1954. évi beruházási terv megvalósítása során mindezeket a tapasztalatokat figyelembe véve tovább kell javítani beruházási tevékenységünk ™t. Ismételten fel kell vetni és tovább kell harcolni a Budapesti Várcsi Tanács nagyobb önállóságáért, különösen a fedezetek feletti rendelkezés és az anyagok kérdésében. A Tervosztálynak és a Beruházási Igazgatóságnak - a többi osztályokkal együtt - a most f“lyó racionalizálás során uj nódszerokot, stb* kell kidolgozni a munka egysz rüsitéso és javítása érdekébon. ró - . Hab ár ozat i_j.a vas lat, A Végreha jtóbizottság 1./ oz 1933. évi terv teljesítéséről szóló beszámoló jelentést tudomásul veszi ás utasitja 2./ a Beruházási Igazgatóság vezetőjét, hegy a tapasztalt hibákról készítsen jelentést, aminek az alapján az illetékes szerveknél el lehet járni azok kiküszöbölése érdekében, Határidő: IV. 10. Folelős: Pandurovics József. 3./ ■’-taTO - ..iái az Ipari- és Egészségügyi osztályok . . . ■ *' -7. - beruházásokat gondosabban kószitró sók elé. Határi" ő: folyamatos Felelős* ' - ~ .tik, » / Ufttaszegyéi Sbx elnökhelyp4<4* ™ * ** * yfy Pandurovics s.k. A 6 igazgató. ■t" .-■mm i