1954. február 25. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

96

> -átp ij Lakatos: Tudomásul veszem, ée igyekszem ebben az irányban dolgozni, az volt a célom, hogy ne kövessünk el ennél a munká- n'l olyan durva hibákat, mint amilyenek az előző házhely-osztásnál elő­fordultak. sehol az országban olyan súlyos álla ©ot nem következett be a házhelyosztásból adódóan, mint Budapesten. Akkor is abból adódott ez az állapot, ami fennállott, hogy senki sem tudta, hogy kihez mi tartozik,- mert a városrendezési szerve elzárkóztak ettől a munkától és hívták, hogy a viharok a fejük felett elmenjenek, ez a határozott véleménye^. E 1 n * k : A városrendezési szerveknek, Preisich eivtár- sékn«k most ez a központi feladatuk. Lakat o s : Az a meglátásom, hogy ha ezt a kerületekre bizzuk, az rengeteg hibát fog maga után vonni. Attól felek, hogy ugyan­olyan helyzetet fogunk teremtem!, mint amilyen volt. xudomásul veszem a VB határosátát és dolgozunk rajta, hogy csinálják a kerületek, - azonban ezt az aggályomat fenntartom. Elnök : Javasolom, hogy Lakatos elvtár3 aggályai elle­TO nére fogadja el igy a végrehajtóbizottság. Ha jól meg fogjuk szervezni az instruáló* és az ellenőrzést, - különösen az első iüőben,-akkor menni fog 3 dolog. Lak© t o s : Ki fogja a kerületekben csinálni? Melyik osztály? ás ki lesz i felelős? E 1 n « k : Ezt me, kell beszelni, uálhidi elvtárs java­solta, - és ny; Ívé n neki igaza is van. Majd meg fogjak fialni az elv­társak a helyes megoldást. L'i is segitünk, \ \ Laka t o s : De nekem nincs jogom megmondani a kerüle­teknek, hogy ki csinálja egységesen. \ Végreha jt óbizot t s ágnak kell e zt mes/mon dania . I ^ E 1 n ö k : A kerületi elnököknek irunk,. hogy jelöljék meg a felelősöket és küldjék be őket. Ezt meg kell szervezni. ^ Jiviíolom míg, hogy ho megjelenik o végr.hejtési uteeitáo, ér »■ linóé g« nut.tko.ilp_ ekkor hívjunk #.«. rendkívüli VB ülést \ I % II Sw—— ■ —--------------------------------------------------­___________ m-58­p* ____________________________________________________—--------------------———

Next

/
Thumbnails
Contents