1953. december 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
82
Elnök : Van még valakinek megjegyzése? /íTincs!/ Ezek szerint mégis helyes volt a VB elé hozni, mert a VB terjeszti a minisztertanácshoz • Hajós; Azt, arait majd most kidolgoznak* Elnök; Elvtársak! Közben elérkezett az idő a napirend 3./ pontjának tárgyalására. Következik a napirend 3./ pontja: Javaslat az 1955. .iiibiv leumi év megünneplésére. / 11 éra 16 perc./ A javaslatot a népművelési ÁB és a népművelési osztály együttesen készítette. Van valamilyen kiegészítés? Szőnyi : Néhány gépelési hibára kívánom felhívni a figyelmet. Az 1./ oldal első bekezdésének 10* sorában az augsburgi fc- csatavesztés időpontjában száz év tévedés van. A helyes időpont: 955. A 2./ oldalon a kutatások irányítását és a megírandó mű sz<rkesztését végző szerkesztőbizottsági tagok sorába kiegészítésül be kell venni még Gerevich László elvtársnak, a Budapesti Történeti Iáuzeum főigazgatójának nevét. tt 4./ oldal második bekezdésének els" sorában az " eseményei között" szavak helyett az "eseményein kivül" szavakat kell bevenni. Végül pedig a határozati javaslat 1./ pontjában az van, tt hogy a Végrehajtóbizottság az " Szeréves Budapest" évforduló megünneplésére öttagú bizottságot szervez. A határozati javaslat lemásolásánál u gépiró a bizottság tagjainak nevét felcserélte. Úgy érzem, hogy a helyes a öve a következő: Végreha jtóbizottság felkéri a bizottságban való részvételre: Mihályffy Ernő népművelési miniszter-helyettest, a Magyar ; Tudományos Akadémiát, hogy jelöljön ki egy tagot a bizottságba, - továbbá fel féri a bizottság tagjaiul Pesta Lászlót, a VB elnökh lyettesét, Lakatos Lászlót, a népművelési AB elnökét éa dr. Gerevich Lászlót, a övdapes'V ti Történeti Muteurn főigazgatóját. Lakatos : Az az érzésem, hogy az 1./ és a 3./ számú ___________ ÍZ I í-56- - - - .... . -------