1953. november 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
73
i i Gáti* Földvári elvtárs ismertette, hogy hogyan kellene helyesen intézni a munkás levelezések kérdésót. Minden törekvés tLnk az,hogy ezt a fontos kérdést megfelelően tudjuk megoldani. Ezért szükségesnek tartom megjegyezni, hogy a jelenlegi előfeltételek semmiképon sem biztosítják enne< a kérdésnek nemcsak politikai és érdemi vitelét, hanem a helyzet az, hogy a kérdés szervezőt! és adminiaztrativ feltételei sincsenek biztosítva. \ Nők Lapjánál hárman intézik a munkéslevelezéet, a Vároaj tanácsnál pedig egy ember. Ilyen körűim nvek között a Végrehajtóbizottság legutóbbi határozatait sem tudtuk végrehajtani. így magától értetődik, hogy azok a feltételek, amelyek hívatva volnának a kérdés helyes intézését biztosítani, Jemmiképen sincsenek meg. Az ÁEK legutóbb vizsgálatot tartott, amelynek aorán bizonyos hián/osságokat állapított meg. Amikor felvetettük, hogy vegyék bele a jelentésbe azt is, hogy az előfeltételek nincsenek biztosítva, azt mondták, hogyj igen, ez ifoy van, de azt a Jelentésbe nem veszik bele. Viazout ezt meg kell mondani, mert ha nem mondjuk ki, akkor sem lényeges előrehaladást nem tudunk elérni, sem pedig a kérdést helyesen nem tudjuk intézni. P e s t a * A VB vitája közelebb visz bennünket ahhoz, hogy e: zel a nehéz éa fontos kérdéssel jobban foglalkozzunk mint eddig. Elfogadom azt, nogy eddig nem foglalkoztunk vele jól. Ezt a jelentésben ragunk is megállapítjuk, és a legtöbb megállapításunk őzt a kritikát támaszt la alá. ti CeluÁ 4 Nézetem szerint itt két véglet w, még akkor is, ha egyetértünk abban, hogy a dolgozók panaszleveleivel való foglalkozás, mindennapi foglilkozáaunk kell, hogy legyen. Az egyik véglet az volna, amire Alapi •lvtárs tett célzást és amely forint az volna a feladatunk, hogy a levelekből álla itsuk meg, h gy melyik működési területünkön vagyunk a leggyengébbek áa annak a résznek a megjavítását vegyük elsősorban célba. Tehát ha megálla. ltjuk, ogy a leggyengébbek vagyunk a műszaki hibák megjavítása terén, akkor elsősorban azt a részleget erősítsük meg. Tehát a munkán levelezés általában mint ogy indikátort használjuk fel és ne az egyes személyekkel foglalkozzunk, hanem azokat a szerveket erősítsük meg, amelyeknek a munkájával kapcsolatban legtöbb a panasz. . 'rtOT * “ " . ■ --------