1953. október 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
4
tiv szerződés szerint ugyanis a dolgozóknak 2 évenként 1 elárusító köpeny jár, ami azt eredményezi, ho y a munkába álló dolgozó csak 1 drb köpenyt kap ás ennek tisztántartásiról is magának a dolgozónak kell gondoskodnia, az a körülmény nem biztosítja a lehetőséget a munkaruhák állandó tisztántartásának és következménye, hogy az'elárusítók gyakran szennyes munkaruhában végzik munkájukat,, iokozza(móg ezt a hiányosságot az is, hogy a dolgozók ugyanabban a köpenyben végzik az áruk mozgatását, a kisebb üzletekben a takarító munkát is, A főváros kevés számú vásárcsarnokaiban oz árusítás körülményei általában megfelelnek az egészségűéi követelményeknek. Nem mondható viszont ez el a nyiltárusitásu piacokról: a fővárosi piacok korszerűtlenek, a piaci árusítás a legtöbb piacon rozoga fabódékban történik. Fejlődés u0yen ezen a vonalon is mutatkozik. í y pld. az cs kér 'lók számára a piacodat fenntartó vállalat, megfelelő árusitóasztalokot,sőt árusító köpenyt is biztosított. A kérdési vcgle-cson rereózni azonban csak a meglévő piacok korszerüsitősévcl, illetve uj korszerű piacok létesítésével lehet, A piacok tisztántartása a piacokat gfenntartó vál lalatnak a köt* lessége,"ezen kötelességének azonban a v;*lelet nem tesz a megkívánt mértékben wh^et* A főváros é 1 e 1 me z ó o o g é o z s ég Ü g y ő ne k oc'dig minden övben visszatérő problémáját képezi az utcai óié 1 mi ne r árus re ds, amely egyrészt igen nagymértekben szennyezi az útvonaladat, másrészt az utcai árusítás folyamán ez egészségi ' i rendszabalvok*t a leg'obb akarattal sem tudjak* ,|gJ >|_ é V # )* B □eltartani, A kereskedelmi szervok w_ rkr-.’-k a kereskedői .1 szempontok azoaelőtt tartásával, több esetben a.'fenn el ló renüelkezépek ellenére is saját elhat: roz,fosukból folytatnak utcai árusitás c. Jellemző példának említjük meg, amikor a XI,.,Bartók Béla-utón levő 114oh sz.Közért vezetője a Közért ellenőr hozzá árulásával az üzletben nem eléggé fo.vó palackozott "reggeli ital!" a mórioz ksigmond körtéren a 48-as villamos végállomásánál kihelyezett asztalon hozta forgalomba, ahol a poharak mosására semmiféle lehetőség nem volt, a poharakat az elárusító köze míszsőgügy ellenesen o_y dézsában öblöget to, ezenfelül az utcai árusításhoz az üzletnek hclyíogialási engedelye sem volt, A-z árusítást az üzlet vezetője csak hosszas huza-vona ul án szüntette meg.* Az utóbbi időben rendkívüli módon elterjedt s főtt kukoricának utcai árusítása, amely nem egyszer ruháskosarból történik, amelyben ez áru fedetlenül van elhelyezve. Az utcai kukoricaárusitók nngyrfsze a magánszektorhoz tartozik, előzetes engedély nélkül árusítanak cs e helytelen eljárást a rendőrség közömbösen szemléli. Az utcák szernyeződő- se mellett az árusításnak ez e módja közegészségügyi szempontból megengedhető t.Un , Vendéglátóipar A vendóglátóipcri üzletek, főleg rz italboltom, cukrászdák, esr>re33ók túlnyomó részét is e zaufoltsug jellemzi. Az üzletek nem rendelkeznek megfelelő raktárhelyiségekkel, aminek következtében az áruk i."'/részét, főleg o göpgyöleganyagot, ipy pld., a szikvizes üvegeket és ládákat az üzletekben kénytelenek tárolni, ami •"■zok zsúfoltságát még jobban fokozza. I 0 / , ró i j - 3 - j : — - —■