1953. október 22. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
32
.9 1 4 O-Z— azt, amit nyugaton már ismertek, hogy hátul fel, elöl le és két hóé na* alatt lényegesen enyhíteni tudtak a bajokon. Nem ment persze ugv a dolog, hogy egy rendelettel mondották volna ki, hogy holnaptól kezdve oedig hátul fel és elől le, mert a közönség ezt nem vette Volna tudomásul. A rendelet kiadása előtt heteken keresztül propagálta ezt az eljárási módot a párt és a szakszervezet ott, ahol a tömegekkel érintkezésbe jutott, cikkeket közöltek róla az újságok, állandóan hozta a rádió, hogy ez egy mentség, egy kivezető ut. A moszkvai közönség nem fogadta jól azt a rendszer!, ellene szólt eleinte, de azután, ahogy a propaganda előrehaladt, mind kevesebb és ke- vesekk lett a tiltakozás. És amikor eljött a nagy naP, ennek a fei- és leszállási rendszernek a kezdete, alig volt már, aki tiltakozott volna ellene a helyszínen tettel, vagy kifejezéssel. Pedig télen v Moszkvában meglehetősen nagy feladat az, hogy aki felszállt hátul, az leszálljon elöl. Télen ugyanis majdnem megkétszereződik a moszkvaiak terjedelme a bundák, a sapkák, a szőreioők miatt és egy hering- módjára teleoréselt villamoson előremenni: elhatározottság dolga, de erő dolga is. Végül mégis sikerült maradéktalanul bevezetni, néhány vagánynak ás gyerekeknek az okvetetlenkodésén kivül elfogadta a közönség, Ahogy itt szétnézek látom, hogy voltak nóhányan Moszlcvában,- igaz. hogy n«ru villamoson mentek, mert ha mentek volna, észrevehettek volna, hogy mennyire a vérébe ment már át az ottani közönségnek, 6 millió lakosnak, hogy hátul be, elől ki. Azt szeretném, hogv a fővárosi tanács is tegye magáévá *zt a rendszert és a szovjet példa alapján adjunk akár háromhavi orooaganda-időt, aráig tényleg rámegyünk erre a rendszerre. Három havi oroaaganda szükséges egyrészt a személyzet kioktatására, másrészt •adig a közönség előkészítésére. És a fővárosi tanácsnak a belüggyel együtt, van egv olyan ormoagandagépezete. amellyel a közönséget befolyásolni tudja. Az utcai közlekedés rendje nem a. jármüvek, hanera a l * ( » '*'0