1953. október 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
97
Ha erre a VB utasitást ad, akkor kiteszi magát olyan jogos kritikának, mind amilyen tavaly elhangzott, tudomásom szerint a Minisztertanács részéről, hogy nem volt helyes az idegen munkák két év előtti leállitááa, mert ezáltal különböző ipari, szociális és egyéb beruházások mentek füstbe. A tanácsnak mérlegelnie kell azt is, hogy a budapesti dolgozók' mit kívánnak. Végeredményben az összes beruházások a dolgozók érdekeit* szolgálják. > Eperjesi elvtárs mondotta,' hogy a szociális beruházások miatt kell átütemezni ft .terveket. Ezzel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy ennek a hétneka hétfőjén hivtak bennünket a Tervhivatalba. Az értekezleten résztvett tervosztályunk iá. a tárgyalások eredménye az lett, hogy 2o olyan munkát kellett vállalni, amel/ek valamennyien szociális beruházások. Ezek közül még ebben arc évben meg kell valósítani kb. 4 millió értékű munkát, mig a többi rész átnyúlik a következő évre. Mi javaslatot tettünk, ho y n most meginduló szociális épitkezáuek helyett ugyanilyen összegű más munkákat hagyjunk el, - de csak tárcamunkákat és nem tanácsi munkákat - azonban erről ie a Tervhivatal fog dönteni. Úgy tartanám helyesnek, hogy a tanácsi építőipar által munkábavett tervberuházások felülvizsgálatát ne az Építési Igazgatóság végezze, hanem elsősorban a tervosztály, - és a VB se döntsön ebben a kérdésben, mert ugyérzem, hogy túlzott felelősséget vállalna, ami nem vezetne helyes eredményre, - hanem a VB is a Tervhivatalhoz küldje át ezt a listát ós a Tervhivatal törölje a tételeket kellő időben , - mert különben a kötbérek zuhataga fog bennünket érnU Ettől eltekintve komoly viták is keletkezhetnek abból, ha pl. valahol egy export-raktár nem ' épülne fel. E p e r je s i : Hajós elvtársnak sok tekintetben iga- za van, - és nekem is tetszett a rántottcsirke példa. A helyzet az, hogy minden évben rendelkezésre áll bizonyos összeg a tanácsnak.Sohasem volt még olyan változás, ho y ez az ö; szeg 5o #-kal csökkent volna, _________________ <3?* fi© © I i 4 - 86 fc __________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ -- - ■ m