1953. szeptember 24. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
44
A határozati javaslat 5./ pontját helyesnek tartón. Minden táborrezetőnek és minden nevelőnek bőséges tapasztalatai vannak és h' egy délutánt rászánunk arra, hogy egy ankét keretében megbeszéljük a tapasa telatokat, akkor az oktatási osztálynak éa a pedagógusoknak is nagy segítséget fog es jelenteni, mert következő évi munkájukhoz komoly támpontot kapnak ezen keresztül. Ábrahám* Köszönöm a Végrehajtébizottságnak a meghívást, amely módot adott nekem arra, hogy ezen az ülésen réeztvehea- aek. A nyaraltatással kaposolatban osak annyi megjegyaésem va*, hogy a jelentésben azt látom, hogy nem sikerült azt a létszámot nyaraltatni, a- mely tervbe volt véve. figyelmébe ajánlom az osztálynak, hogy minden vállalatnak van üdülője Ahol én dolgozom, ott la van, éa az ovodások olyan kis létszámban voltak, hogy lakolásokat ia al lehetett volna még helyeanl. Ezt a kérdéat a vállalatokkal meg lehetne tárgyalni, éa akkor a jövőben több tanulót tudnának nyaraltatni. Steinbaohné * Meglepett, hogy az osztálynak e ilyen kedvezőtlen véleménye van a diákok sztálinvárosi foglalkoztatásáról. Az ártékeláasel nem egészen értek egyet. Tény, hogy a sztállmvárosi DISZ táborban komoly hiányosságok voltak. Ugyanosak hiányosságok voltak x a pedagógusokkal való foglalkoztatás tekintetében is. Azt is meg kell mondanom, hogy a fővárosi tanáos - nem kis mértékben a mi hibánkból la -nem nyújtott segítséget ahhoz, hogy azok a pedagógusok, akik a fitalokat Sztálinvárosba elkísérték, megfelelően kiválasztott pedagógusok legyenek. Két példát aaeretnék ezzel kapcsolatban elmondani. Az egyik az, hogy as Apáozal Cseri János gimnáziumból a gondnok jött le a fiatalokkal, azzal a megjegyzéssel, hogy az ő bátyja a pedagógus, éa helyette ő jött le e fiatalokkal kísérőként. Ez a gondnok meglehetősen jampeo-anber volt, aki a diáklányokkal kikezdett és eléggé helytelen, erköloetelen módon viselkedett a táborban. Hasonló helyzet volt a Markó-utoai technikumban ia, ahonnan lajött egy rajztanár, aki egész nap a Dunaparton festett, vagy fürdőit, de nem volt együtt a diákokkal. Be a két példa mutatja, hogy.a pedagógusok kiválasatá- eánál komoly hibák voltak. Bem fordítottunk mi aem elég gondot arra® _____-35l i ■ fc - - . ■* '