1953. szeptember 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
97
Erre is vigyázni kell, mert a VB. azért hoz határozatokat, hogy azok végre legyenek hajtva. Ha pedig valamilyen oknál fogva nem lettek végrehajtva, azt be kell jelenteni a Végrehajtéb-izottSágnak. Ilyen jelentés összeállításában néhányszor résztvettünk,dolgoztunk rajta hetekig és amikor a határozati javaslatokra került sor, meg voltunk akadva, - pedig akkor könnyű lett volna fellapozni valamit#.• Döbrenteiné: Mi végrehajtottuk a határozatot, Pongrácz elvtárs, de a probléma nem oldódott meg# Elnök: Itt van pl# a határozati javaslat alsó pontja: "A VB. utasitja a Budapesti Lakásgazdálkodási Igazgatóság vezetőjét, hogy az ingatlan«kezelő vállalatok házi javitó műhelyeinek decentralizálását a még hátralévő kerületekben is hajtsa végre#" Ez az 1952# évi határozatok között is benne volt# Bár nincsen kimondva ilyen határozéttan,de lényegében benne van az 195Í.évi határozatban ie# Döbrenteiné: Egy ceomó kerületben már meg ia van# b Elnök: Akkor a jövőben meg kell mondani, hogy ilyen ée ilyen okoknál fogva a határozatokat nem lehetett végrehajtani# Javasolom, hogy menjünk végig a határozati javaslataikon. * A határozati javaslat 1#/ pontjához van valakinek észrevétele? A 1 9 p 1 : Egy megjegyzéemm van, még pedig az, hogy a decentralizálás végrehajtása a Létszámbizottsággal egyeértésben történjen meg# Nem volna** helyeé^ha nem alkotnánk tiszta képet bizonyos csoportvezetőről, illetve ellenőrökről, tehát bizonyos, félig adminisztratív, félig fizikai dolgozót állapítanánk meg az OLB kijátszásával. Az OLB-nek meg-vannak a maga hibái, de megfelelő fellépés mellett, a bizonyítékok feltárásával, az OLB-vel is meg lehet éxttetkpi azokat a feladatokat, amelyeket el kell végezni# Javasolom, hogy ezzel egészítsük ki a határozati javaslat első pontját# \ Í i- 96 1 £ ________________________________________