1953. szeptember 10. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
150
f ' • káderosztályán igen jő munkát végzett. Közben azonban, amikor a munkahelyeit soroja fel a javaslat nem beszélnek arról, hogy mettől-meddig volt a káderosztélyon. Az is fontos, hogy miért jött el onnan? Nemes: Döbrenteiné elvtársnó felvetése helyes. Hibát követtünk el, hogy amikor a munkahelyeket feleorotuk, ezt nem irtuk be. A kezeim között van a MDP.Központ* káderosztályának a levele, amelyet fel fogok olvasni. Ebből kitűnik, hogy mettől-meddig mfcÉa dolgozott ott, és hogy milyen véleményt adtak róla./Olvassa./ "Gáspár ^ándorné 1949* novemberétől 1952. márciusáig a Központi Vezetőség apparátusában dolgo- zott. Közben 195o-ben három hónapos pártiskolát végzett. Munkája és magatartása alapján becsületes,megbízható elvtársnak ismertük meg. Gyermekeinek betegsége azonban erősen akadályozta politikai képzését. Ez úgy jelentkezett munkájában, hogy határozatlanná vált. Magatartása emberséges, a hozzáforduld embereken igyekszik segíteni, az osztályérdek, osztályhezetük szerint nézi a kérdéseket. Az apparátusból gyermekeinek i betegsége miatt került el azzal, hogy amint lehetővé válik, a lakóhelyéhez közeliévé munkahelyre tegyünk javaslatot. " Elnök: Férje a vasutas szakszervezet titkára? 5 e m a s : Igen! * E 1 n ö k: Hozzájárulnak az elvtársak?/lgen!/ SiklósBinó javaslatával kapcsolatban van valakinek kérdése? Baranyai : A helyzet az, hogy a XXII. kerületben a tanácselnök szintén elvtársnő. Nem lett volna-e helyesebb Siklóesiné elvtársnő egy férfi tanácselnök mellé tenni elnökhelyettesnek? i 1 Nemes: Nehéz kérdést adott fel Baranyai elvtáre. Beszéltünk erről is Bényl elvtárssal, és arra az álláspontra jutottunk, hogy a két nő meg fog férni egymással. A VB. titkár férfi lesz. Az as álláspontunk, hogy Siklóssiné elvtársnő nagyon jó segitséget fog adni Oswaldné elvtársnőnek. Igen határozott elvtársnő. Döbrenteiné: Személyesen ismerem az elvtársnőt, t ... , ü-■— I I 4 / . • *- 127 -