1953. augusztus 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

68

i szempontjából igen fontos fos eredményes, amint üzemi viszonylatban tapasztaljuk. A mi ülnökeinek ugyanis beszámoltak és igen kedvező Veit a hatás. Emelkedett a fiatalkorú bűnözők száma. Kéfdem vaunak-e köztük sokan visszaesők es mi történik velük ? Nem foglalkozunk ezek­kel a fiatalokkal a továbbiakban ? Dévényi : Három kérdésem lenne .Az gyik Virágné elvtársnő kérdéséhez kapcsolódik. Itt az elvtársak felvetik, hogy a \ társadalmi bűncselekmények száma fokozódik. Az elvtársnő megkérdezte, ho£y az összetételében milyen. Én pedig azt kérdezem, hogy miben lát­ják az o át az emelkedésnek ? tt Másik kérdésem az ellen, hogy az internáltakat a válla­it . . latok kötele* elűző munkahelyükre visszavenni, illetve olyan beosztás­ban elhelyezni, amilyen beosztásban voltak. * Harmadik kérdésem az lenne, hogy az eivtársnk itt úgy ér­tékeli, hogy a magzatelhajtási bűn ettek száma visszaesett. Kb.két \ hőnapja tárgyaltuk a végrehajtobizo-tsdgi ülésen ezt a kérdést és úgy értékeltük, hogy még n©gy számban vannak ilyen bűncselekmények, nem esett vissza a számuk. Hogyan látják ezt az elvtársak. Csuk a fel ^ jelentések száma csökkent ? Nem jut az elvtáreak tudomására ? Vagy a gyakorlatban is csökkent ? Dunai : Milyen a fővárosi ügyészség kapcsolata a ÜISZ-szervezettel. Milyen a kerületi ügyészek kapcsolata a kerületi tanácsi szervekkel ? Tett-e intézkedést a budapesti ügyészség a kerületi ügyé­szek fele olyan értelemben, hO{ y fordítsanak nagyobb gondot a kerületi tanácsüléseken valé rósztvéteire éa ezen keresztül a megfelelő kap- . csolat kiépítése.fokozottabb mértékben biztosítva legyen ? Elnök: A 2. oldal utolsó, bekezdésében azt irjY$;,hogy a fegyelmezetlenség* az önkényes kimaradások, stb. az első negyedévhez (8 ■ i _______________________________________________________________________________ i Ifc - - -- - - ■ m - - ­■- -3BKP * 7' • * ; ■ tóp

Next

/
Thumbnails
Contents