1953. augusztus 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
50
I í - 2 4 - ^ 4 amit nem lehett csak hibákkal éa zökenőkkel megcsinálni, - és c szovjet filmeK lejáratásával. Ezen a helytelen módszeren a népművelési minisztérium szigorú kritikája alapján változtattunk. A jövőben nem fogjuk megcsinálni azt, hogy ugyanazt a szovjet filmet ismét műsorra tűzzük, abba a hibfiba pedig e. yvItalában nem fogunk esni, hogy máa elmen hozzuk ugyan— l azt a cilinet, — mert ilyen hib t és mondhatnám, aljasságot is elkövettünk. I Ha igény van arra, hogy a "Nagy hazafi" oimti filmet műsorra tlisz k, akkor a; Ívesen megtesszük. Népmüvei ai osztályunk meg is tudja mondani a budapesti ügyészségnek, hogy hol lehetne műsorra tűzni,hogy az ügyészéé vez tői megnézhessék. Azt a módszert azonban, amely sok ká”t I okozott ca amely egyszerre ártott a s ovjet filmek megbecsülésének és a fo budapesti moziknak: ne fogjuk bevezetni. Lé, két határidő raegv-'ltoztatására vonatkozóan teszek be: jelentést. Az egyik az, hogy november nem létező 31. napjáig kellene átalakítani ipari vállalataink profilját. Véleményem szerint erre november 30.-ig nincsen lehetőség. Ezért javasolom, íogy a VB elé profil-változtató tervet hozzon az ipari osztály október 35.-ig. — A mezőgazdasági osztályra vonatkozó határosat! javaslattal kapcsolatban pedig azt javasolom, hagy október l.-e legyen a fe ügye- ^ let átadásának határideje. Dósa : Az eivtársak közül többen felvetették a külső kerül etek ellátásának kérdését. Jelenleg ez a legközvetlenebb és legnagyobb feladatunk, amelynek a megoldása igen nehéz, A külső kerületek ellátásában | több nehézség merült fel. Ilyen elsősorban a hálózatfejlesztés. Régi, elmaradt hálóza’ttal rendelkezünk a külső kerületekben. Egy további sk ne- I hézség az áruellátás, a hálózatfejlesztés kérdését részbe sikerült megoldani, azonban még nem megfelelőek azok a helyiségek, amelyek a Külső kerületekben vannak. Ezért az elkövetkező Időben komoly feladatunk a külső hálózat megerősítése. Ami az áruellátás kérdését illeti, az utolsó két héten fel révizsgáltuk a külső kerületek ellátását, és ennek ala ján elmonBha; So I I