1953. augusztus 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

177

I i i J - 6 ­Helyzete egyre javult. Dolgozóinkat a munkásszálláson este melegvizes fürdo varja, A forgóeszközök forgási sebességénél kerely javulás mutat­kozik. » hinni v ségek értéke as I, negyedévhez viszon, itv- 10 /—kai csökkeni. Az an;:->/."a zd»lkedá31 tervazerütleaaég jellemzi, amin az ]'■oltó­éi Igazgatóság sem tudott seyiteni. Az anyagokat fél évvel előre kell igényelni, #■ iker a vállalatok mé.* nen tudják, hogy mit fognak ténylege­sen lelépiteni, „ ,, . „ Hozzászólók* Várnai Lajos, Virág Sándorné, Kalamár Jó­zse±r Al. ,'i vyula, Hajós Gy rgy, Gálhidi Dél-, randurovica József, Dá­nos György, Pap Lajoa, Jeszteri Sándor, Garanszegi János, Dunai ?rnl. Posta László• A Végrehajtóbizottság tagjai részletekbe uenóen megtár­gyaltak u jelentést, Kalamár József ráutatott arra, h.gy az epitőipar- be.; •feih-sználáa körül rendkívüli lazaságok fordulnak elő," Alapi Gyula szerint az építőipar területén jelentős a fosztogat :üau«.i és ren- | gáláseknak a száma, ami ellen nagyobb eréllyal kell harcolni éa pedig politikára, eszközökkel is. Dános György a felvetett kérdésekre adott vá­laszában elmondotta, hogy a Tanács na . y építőipari vállalatainak komoly lét szó ma e: sz tél n át munkát igényel. Az ÉM azt kívánja, öo. y ezek a foflagy Vállalatok io végezzenek tatarozás! munkát, holott decemberben és januárban állványon tatarozni ne- lehet. Hangsúlyozta, hogy a Thökölv- uti lakóház-építkezések munkálatai a tanácsi építőipari vállalatok szá­mára el tbevágóan fontosak. A törzsbér aránya, a fizikai dolgozók fize­tése és munkabér-alapja, valamint az adminisztratív dolgozók munkabér Ki alapja ia a niniuztériumoktóD kapott torvozámokon belfii mozog. Vállala­taink felszerelése f«>krél-fokra rongálódik. Beruházási hitelem van aztik- • sé*ük a 2,5 nillió forintos palló- ás állvány-anyag beszerzésének cél­jaira, apók kihasználása nem kielégítő. Az anyagokat csak oa-airs zárnék alapj-n igényelhetjük. A tanácsi vállalatoknál dolgozó kőművesek éa szerelők 1.0 /-kel kevesebb bérének eresen : erra eraliz ál 6 hatosa van. Pap Lajuű hangoztatta, hogy a;: ÉM & tanácsi vállal- toka t ne, kezeli más­ként, mint általában az egész építőipart, A béralap kérdést ner> lehet azzai megoldani| hogy több béralapot követelőül, hanem csak azzal,hogy H a munkafegyolmel igyekszünk megszilárdítani, a béfcsal tat pedig meg- > akad llyozni, a 10 éa 15 / mínuszt a kormány azért rendelte el, mert a l tanácsi építőipar helyhez van kötve. Amikor a Népstadion építéséhez 20 kŐBiüvest kértünk a t-n csi vállalatoktól, csak igen nehezen kaptuk ueg, feizza az inö ; kilássál, hogy ne:., hajlandók átmenni, annak ellenére, hogy jtt, nincs mínusz 10 /— ©s bérezés. A kérdésnek ilyen formában "aló fel' vetése^tehát ner egyéb, mint demagógia, lgyik vállalat kapun belüli műnk, n<slkraklisé. ről, aásik pedi.® arról panaszkodik, h gv nincs elegendő munkaereje. Az ilyen problémákat közvetlenül és kölcsönösen leh t'‘elin­tézni. hiba az, h.gy csak anyagigényes munkákat szeretnek végezni, pe­dig a népgazdaság érdeke azt kívánja, h .gy mindenfajta munkát vállalja­nak. gesztori -ander hangsúlyozta, hogy a tanácsi építőipari vállalatok ne. tw. ári jók ;,je< - kis munkák elvégzését, de van köztük két olyan nagy vállalat, melyeket néz lehet apró-cseprő munkákká 1 fenntartani. A Thö­köly—úti lakónár.ak építés vei kapcsolatosan az a helyzet, ao,,y aegiezd- tük a torvoséit, szállítottuk a téglát éc közben az ÉM ne2, járult hoz­zá, ,.i ;;y c; lakóházakat tanácsi vállal-tok épit3ék. Me kell'vizs-'á.lni, mennyiben vált szil rségessé - tatarozásnál » béralap f elemelése. Á ad ; embereink azért keresnek többet, mert nálunk jobban megszervezik a mun­kát. a Népstadionhoz küldött kji üvesek panaszkodtak, hogy órákon keresz­tül álltak, mert nem kaptak anyagot éa a téglát is nekik kellett horda­ni. Hajós György hangoztatta, hogy u jelentés neia cáfolható számadatai jó eredrenyt mutatnak, mert az Építési Igazgatóságnál a tervteljeaités mellett kisebb létszámot és kisebb béralapot használtak fel. Garamsze- zi János közölte, hogy az építőipari vállalatok jövő évi téli munkája biztosítva van. Kai-már József is hangsúlyozta, ‘ngy az építőipari vál­lalatok az elmúlt félévben jó munkát végeztek. Alapi Gyula szerint igen jelentős az a kár, am.lyet a társadalmi tulajdon hanyag kezelésével II j 4 • [ * ■>" > I k —---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents