1953. augusztus 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
5
’ •' ’5" j ' gényesebb voltuk miatt nem férnek be a normába. A nagyobb gyárak nem vál- • lalják több model készít^ cfot, hanem egy egy-ből gyártanak le hatalmas mennyiséget, A modellek hi 'nyossí/n túlmenően befolyásolja a választékot a "zinskála szűk volta, mórt a bőrgyárak például festék hiányára hivatkozva, rendkivül kevés gz ’nt festenek, ugyanakkor azonban a III,n. s évre bemutatott minták bizonyítják, hogy bőrgyáraink képesek többféle upö szinü bőr festésére. A megállapított szériákhoz való ragaszkodás gátolja a fogyasztók megfelelő ellátását, mert bár a kereskedelem tapasztalatai alapján harcol egy egy keresettebb nagyság nagyobbmennyiségü legyártásáért, az ipar az i- lyen irányú kívánságokat nem veszi figyelembe. Máskép jelentkezik oz a kérdés a gyermek felsőruházati cikkeknél, ahol viszont ugyanabból az anyagból nem áll rendelkezésre széria, aminek az a következménye, hogy a szülők két különböző korú gyermekik részére nen tudnak egyforma ruhát vásárolni, ami igen sok panaszra ad okot. Az édesiparban a nougát készitjnényok masszája általában izben, szinber. rendkivül hasonló egymáshoz és a cikkeket csak az elnevezés, a nagyság és a formaképzés különbözteti neg egymástól. A konzervgyárak nen veszik tekintetbe kellőképpen a vendéglátóipar szül'- séglwteit. Nem áll kellő mennyiségbor. rendelkezésre konzervált lecsó, paradicsompüré és savanyúság. A főzelékfélék közül csak a zöldborsót és rá-öldbabot kap a vendéglátóipar. A konzorv gyárcássál kapcsolatban jelentkező hiányosság r.z is, hogy az ugynovezett "garda" halat,mely halsalátában eredeti állapotban is feldolgozható volna, osak konzervdobozokban kaphatja neg a vendéglátóipar. A száraztésztagyárak nen veszik tekintetbe a /undéglátóipari specifikációs igényeit. így el őfordul ,pl . hogy bizonyos időn át osak nagykocka tésztát szállítanak, holott szükség lenne finonmeiéit tésztákra is,tarhonyára, csőtésztára. Gyakran előfordul, hogy a Cukrászati Gyár közvetlenül üzemzárás előtt szállít és emiatt egy napos sütemények kerülnek a fogyasztókhoz. A süto- nények között ogak kicsi a választék, különösen- kevés a csokoládé áru. Jelentős költségmegtakarítás volna elérhető, ha megjavulna a vendéglátóipari fogyóeszközök minősége. Az.üveg és porcellángyárak a gyártásuk során csak a háztartási és egyéb kereskedelmi szükségleteket veszik tekintetbe ée nem gyártanak különleges fajtákat a vendéglátóipar számára. Az ^fexpressá kávék kiszolgálására pl.: törhetetlen poharat a vendéglátóipar már hosszú idő óta nem kap. A sütőipar és a kereskedelem közötti kapcsolatot rossz irányban befolyásolja a kálókérdés, A kereskedelem a fehérkenyér után pl. 1.5 o/o-os káló térítést kap az ipartól, ezzel szemben n Fővárosi Vegykisérleti látásét megállapitása szerint a fehérkenyérnél a káló 2.7 o/o. Mivel- a Fővárosi kenyérgyár a tárolást saját maga végzi, a káló itt nem a kereskedelmet terheli. b ./ Elfekvő készletek. A kiskereskedelmet jelentős mennyiségű elfekvő készletek terheü ték,rég?- ben a kései szállítások következtében, nmikoris a szezonját múlt cikkek már nem voltak eladhatók, részben a hiányosságokból adóan. A Vegyesiparcikkek vonatkozásában az elfekvő készletek nagyobb r^gze a magánüzletek átvételével került a kereskedelmi vállalatokhoz, mert ezekben kevés volt o gyorsan forgó áru. A v end églát ó ipari vállalatoknál a múlt év* folyamán az előirt keretszámok miatt nagymennyiségű s züicaégt ei on liszt, zsir, száraztészta és rizs készletek halmozódnak fel, melyek néha féiléven keresztül i8 feküdtek a vállalatoknál, Meg koll állapítani, hogy* ezen a téren komoly javulás tapasztalható, úgy a kereskedelem,mint a vendéglátóipari vonatkozásban. Ma is jelentkeznek azonban hiányosságok, melyek közül jellemző a finomabb cigarettafélőknél tapasztalható készlotfelhal- moBódás, melyet az okoz, hogy a keregkodelen a keresett cigare ttafél ékhez kapcsoltan kevésbé keresett cigarettaféléket is kénytelen átvenni.A Közért Vállalatoknál mosószappanból 10 vagonnyi készletet tárol,-mely normá- mális fogyasztási igényele figyelembevételével, valamint a más Üciskereske- jr _________________. .. __.... ** _____