1953. augusztus 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
108
Igv Pl* a XVI.kerületben alakult ilyen bölcsőde, ami az osztály tervében nem szerepelt. Ami a textiliák kérdését illeti, tényleg az a helyzet, hogy a 83 forint kevés. Nem lehet azonban azt mondani, hogy mi csak 83 forintot forditunk textiliákra. Sajnos, nem állítottam össze, hogy mekkora összegeket fordítottunk a vállaláti nyereségből és az adórészesedésből ilven célokra, de azt hiszem, hogy a 83 forintos normát Jóval meghaladó összegeket költöttünk. Úgy látszik azonban, hogy ez is elégtelen. Ezért az adóprémiumokból és a vállalati nyereségtöbbletből ezt a területet fokozatosan fel lehet javitani. ■n Dévényiné elvtársnő azt mondotta, hogy nincsen létszám. Júliusban állapítottuk meg a bölcsődék létszámát és akkor úgy láttuk, hogy a megáilapitás jól sikerült. Tudomásom szerint ez volt az egész- * • ségflgyi osztáiv véleménye is. Annyira jól sikerült, hogy egy tartalékot is képeztünk a központban, amellyel doarálni lehet ott, ahol kiesés van. Az azután más kérdés, hogy az egészségügyi osztály a tartalékot más területre akadta elvinni, - helytelenül. Ha mégis előfordul, hogy valamelyik óvodában nincsen elegendő személyzet, akkor önnek az az oka, N hogv az egészségügvi osztály rosszul ooerál a tartalékokkal. A tüzelőkérdés nem olyan stádiumban van, hogy a felhívást kiadtuk az intézményeknek, hogy mérjék fel igényeiket és adják be rendeléseiket. A tüzelő legnagyobb része ténylegesen megvan, - vagy kint az intézményeknél, ahova már igen sok szállítás történt, vagy nagy része megvan a két közoonti telepen. A tüzelőanyag minősége pedig jobb, mint tavaly volt, mert jobb minőségű szeneket sikerült szerezni, mint tavaly. K o ó s: A jelentés foglalkozik a tápszerek kérdésével. Ez azonban nem kielégítő a bölcsődékben gondozás alatt álló csecsemők táoszerellátása szempontjából. Arról többször hallottunk, hogy az el/o8 jP»A I- 78 - Í 4