1953. július 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

86

4 - 8 1 - ] Most Pesta elvtárs tesz bejelentést. P e s t a : A XV. kerületi VB 25.-1 ülésében foglalko­zott a honvédségnek a rákospalotai lőtérrel kapcsolatos kívánságával, amelynek lényege az, hogy az ott létesített lőtéren augusztus elején induljon meg a lő-kiképzés ée emiatt el kell zárni a forgalom elől a területnek egy bizonyos részét, amely két forgalmas utcát foglal magá­ban: a Csornai- éa a Czinkotai-utat, amely Rákosszentmihállyal köti ösz- sze Rákospalotát. Szóval: ezt a területet teljesen el kellene zárni a forgalom elől, a mezőgazdaságilag müveit, eléggé nagy kiterjedésű terüle- # tét is, minden nap, kivéve a hét két napját. Ezt a két napot szombatban fo é3 vasárnapban kixxx^ax javasolja az átiratot megiró Helyőrségi Kornmun­ddnsi Hivatal vezetője, Kelemen ezredes elvtárs, A XV. kerületi VB úgy határozott, hogy az átiratban fog­laltakhoz nem járul hozzá, miután a tanács hozzájárulását előz 'lég nem kérték. Utasította a VB Töklincz elvtársat, hogy forduljon a Városi Tab náosnoz, hogy a lőgyakorlatok. miatt a dolgozó parasztság munkájában fenn­akadások ne álljanak be. Nemrégiben épült a lőtér, ha pontosan nem is tudnám meg­mondani, nogy mikor. Minden nap reggel 7-től este 6-ig tartanának lő­^ gyakorlatot rajta, tehát eddig volna elzárva a forgalomtól a kérdéses % terület. Mivel az anyagot csak most kaptam meg a VB-ülés szüneté­ben, nem teljesen tiszta még előttem a dolog. Mivel azonban az állás­foglalás sürgős volna, mert már legközelebb megkezdődnék a lőtér hasz­nálata: Töklincz elvtárstól kellene egyet-inást kérdezni arról, hogy ho­gyan létesült a lőtér, létesítéséhez hozzá járultak-e, volt-e róla elő­zetes megbeszélés, stb. Kopácsi : Milyen fegyvereket használnának a lő­téren: hadipuskát-e, kispuskát-e, vagy sorozat-fegyvereket? Mikor építették a lőteret és hozzájárult-e a tanács? is k~ ****** * m*. I L- ■ ■ —■■■ ...............- - - - - - ----- - . . _ „ . mr _________

Next

/
Thumbnails
Contents