1953. július 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

80

Tárnics helyett, hanem a személyzeti és a lakásügyi osztály közös munká­jának eredménye, amelybe rongrácz elvtárs is beleegyezett. A II. kerület kérdését sem Rybkáné elvtársnő oldotta meg, hanem ugyancsak az az osz­tályon dolgozó, akit több hónapos állami iskolára küldtünk Szücs Erzsi­vel együtt és akit utána a II. kerület lakásügyi osztályának élére állí­tottunk. Hogy pedig egyes olyan ügyekben, amelyek a titkárságon, vagy a fogadóórákon felmerülnek, gyorsabban intézkednek: az elsősorban abból adódik, hogy most sokkal rugalmasabb, értelmesebb, lelkiismerete­sebb ember áll a csoport élén, mint Tárnics. Ezt nem igazfágos Rybkáné tt elvtársnő javára irni. Bizonyos az, hogy ő sokkal kevésbé elfoglalt, neki csak a lakásügyi osztály irányitása a feladata, nem úgy mint annak­idején nekem, akinek ugyanakkor az Igazgatóság irányítását is el kellett látnom. Sem becsületességében, sem szorgalmában egy pillanatig sem ké­telkedem: én képességeit nem tartom elegendőknek. Nemcsak arról van szó, hogy a 17 főt magában foglaló csoportot irányítsa rendesen, hanem arról is, hogy a 22 kerület lakásügyi osztályainak vezetőit is ellássa olyan szempontokkal és úgy irányítsa őket, hogy jobban dolgozzanak, mint ed­dig. Egyetértek Baranyai elvtárssal: várjunk még a végleges döntéssel, Szőcsné : Nekem az a véleménye'^ Yogy Rybkáné elvtársnő tényleg nincs megáldva azzal a dinamizmussal, amelyre a titkárságon szüksége lett volna munkája ellátásához. Persze hatalmas feladata volt: 22 kerület ÁB-it nem tudta segíteni, nem tudta ezt a feladatot elvégezni, ügy látom azonban, hogy mostani munkaterü­letén igen becsületesen igyekszik a feladatokat megoldani. Teljesen idegen területről van szó persze, amelybe bele kell tanulnia. Akik ott vannak, nyilván régi emberek, akik ismerik a rendelkezéseket és szakemberei ennek a területnek. 0 viszont nem szakember még ezen a területen. Idő kell hozzá, hogy beletanuljon. Attól függetlenül azon­ban, hogy arcában egy bizonyos merevség van és hogy ritkán mosolyog, közel tud kerülni az* emberekhez: ezt tapasztaltam azoknak a beszélge­téséből, akik konferenciákon hozzá jártak. Igen komoly segitséget tu­dott nyújtani ezeknek az elvtársaknak politikai téren, lo é -7 4 -ff,1 m mr

Next

/
Thumbnails
Contents