1953. július 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

8

4, , ■ i i B i e jj e 1 a a t é s . A Városi T nácn 1953 évi la ásícjlenztósi kar été nők taegeiaeléséroi • A Mjniaztortaaács figyelembe véve a fővárosban megmutatkozó nagymérvű i-ta.-isiiiényt, utasította az Orasá$os Tervhivatalt, hogy a tanácsi lakás keretet már ebben az évben as épitési lehet aógekhez mért on tárcaliite­lekből emelje meg, továbbá a Városi Tanáca 1954 évi lokásfojloa. teái köreteit 1 c-lfio j-al növolje. •!'o ,yó évben, le a következő évek során is, a megnő vakadot.t lak .népibó- si feladatok nagy munkát fognak jelenteni a Városi Tan™ s rés térő* As Országos Tervhivataltól nyert előzetes tájékoztatás alapján, a Tanács érdekelt oszt', ynl ós a LakásgcBdálkodási Igazgatóság az idői program® felemeléséhez szükséges javaslatok Iddolgozá-oáhos azonnal hozzákezdtek éo ennek alapján a végrehajtóbizottság felé a kővetkezőket javasoljuk* ^ W A korú 11 #é vekben ueg: ezdec-ü Béke-uti lakótelep befejezésit. 2./ a XTV.kerületben két területre na. ;yobb szabású lakés talopiteaét, •/ a romiak'oh©lyréállitesi akció, valamint um olcsóbb lakásépítési program továbbfolytatását. téPitkozór; hoiyo ^’eljeo hitel 1953 évi laká-orazám 1953- 1954-r© típusa szükséglet telje' i tés bnn átn u­őöf. ükf I./ Tf.ilakócóplt'te-. a#/ I.koi. úti 3 AVnil l« 2 millió loo drb. - loo db. lakótelep befejezése b./ vIV.kor. L-jos úti lakót© ep ,5o.5 " 7 456 " - 4-56 41 c./ XIV.ke , Thököly u.Ptex mentén 2Á " 9 n 216 ” - 216 " I ./ koalák s és tő lakás tor- elér. 6.5 " 4 " 186 " 5o 136 " kíilömböző bolyokon I.-II. összesen* 9# 22 " 950 41 5o 908 " \ Az előtörjesztott javaslatokat a kövotkozők indokolják: lé Bj lak á sé pl té at a• / Xlil.kcr. Béke úti lak, telop befejez- se. Az előző évbeli megkezdett lakótelep folytat .gára és bofejozésére most nyílott, lehetőség, -zen a területen f24o lakás épitéoóro von nőd. A lakd - sok építésében rónát kivan vonni a foóstaüyyl fo tana tórium 32 lakással, a Helyi Ipar minisztérium lo8 lakással, ill. szövetkezeti lakás építésé-* vei, esszérint a V rosi Tanács részőre loo lakán volna építhető. •C­-ü/00 í >

Next

/
Thumbnails
Contents