1953. június 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

63

i állandóan foglalkozott a kerületek irói munkaközösségével. Ez a mód­szer eléggé termékenynek is bizonyult, m°rt több helyen igen jó je­lenetek születtek, amelyeket a színjátszók előadtak./Rigmusokat is főként az irói munkaközösségek irták. Ha olyan volt eg.y-egv rigmus Hmelvet az egész kerületben, vagv egész Budapest viszonylatiban is f°l lehetett használni, nemcsak egy-egv üzemben, akkor továbbitot­öL/ t&k a rigmust. Volt egy központi dramaturgiái bizottságunk, illető­leg most is megvan - és ha helyesnek találta a rigmusokat, akkor szétküldte minden kerületbe. Most is szeretnénk ezt megvalósítani és az irói munkaközösségeket stabillá tenni, to E 1 n ö k: A hozzászólások következnek. K ö r i: A jelentés nem elé "gé foglalkozik azzal, hogy a Vidám Budapest-akció keretében hogyan lehetne a szabadtéri színpado­kon tartandó előadásokkal kapcsolódni az egyes politikai események­hez. és évfordulókhoz. Szerintünk azonban a műsorok nem eléggé tartal­masak ehhez. Lehetőleg minden műsornak adnunk kellene egy politikai mondanivalót is, egy bizonyos témakör köré csoportosítva. Elképzelé­sünk szerint keretmü3oroka"^tek ll ne létrehozni és az irói munkaközös­* to secek már előre elkezdhetnék a keretmüsorok készítését 1954-re és jövőre már 14-15 k®r tmüsorunk volna, am lyet a kerülitek szabad­téri színpadjai között áxlandóan cserélni lehetne. 15-16 műsorral az egész nyarat jól ki lfhetn® használni. Nem komoly műsorokra gondolunk o rsz , hamm vidám jelen t kre, amelyeket ügyes keret-szöveggel fog­nánk össze. Gondolunk a bürokrácia elleni harcra, az imperialista ellenességre, a bákeharcra, versekre, magánszámokra, amelyekkel na- gvnn jól tudnánk szórakoztatni a dolgozókat. A miisorcsere során pedig a vidéki városokkal és községei kéi is folytathatnánk tt... J1)T... h, -. v ........... .. , ami azt jelentené, hogy közelebb vinnénk a várost a faluhoz. A vidé- ki kulturcsooortokra flgeri nagy megtisztelt' tés volna egy-egy budapes­ti szabadtéren való szereplés. bo fa?- 44 - i

Next

/
Thumbnails
Contents