1953. május 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
77
(- 61 4 • A Patyolat vállalatinál sikerült ebben az esztendőben bővítéseket elérnünk* növelni tudja raktárhelyiségeit és kapacitását. Az átvevő es a raktárhelyiségek tehát olyanok ke- hogy legyenek, hogy megfelelő en lehessen tárolni a ruhát. Megnéztem a férfi ingeket. Ezrévé 1 vasalják őket, azután fc- ©stoszolják a po con 20-30 sort egymásra. Azután expedi■ 1 álják, sóthordjék a kerületekbe és "ire megkapják a dolgozik, oWorra minden ing ganéj 1-sz. Régen skatulyákban szállították a.férfi ingeket. Inas és segédkorombon én is mosodában mosattam az ingeimet. Volt két szú puplin ing‘'m, amelyekre nagy gondot fordítottam és azt mondottam. hogy inkább többet fizetek egy >engővel, csak rendesen vasalják. A Patyolatnak nincs megfelelő tárolóhelye. Ügy ölje nk az ipari osztály arra, hogy szépen kivasalt ruhadarabokkal ne történjenek a továbbiakban hibák. A "atyo at nem nőtt feladatainak arányában és ez súlyos hiba. Hiba, hogy az NT határozatát se lehetett végrehajtani, mivel a 100 mázsás mosoda 'pit'sb elmaradt. A 30 milliós beruházásból csak fele annyi lett. H a j ,ó s: Semmi. Nezvál: Úgy értem, hogy esnie jövőre van lehetőségünk. Szóval ilyen problémák mellett Jceil dolgoznia a Patyolatnak. Hol vannak hibák? Ott, hogy pl. az átvevő telepek nem fordítanak megfelelő gondot ez átvett hibákra. Így tört'nik azután, hogy a mosodákba beérkezik a csomag, amelyben hárommal több, va y öttel ke/ ves'bb ruhadarab van. ueg azután lopnak is. Nrvelni-oktatni kelu a dolgozókat. Megkérdeztem, vagy 30 dolgozótól, hogy üóta van ott. Két hét es kot hónap között váltakozott munkaidejük. Va ami nagy szakte .in- télyeknek telfút nem lehrt nevezni őket. A centiméter nagyságú láthatatlan irást igen jónak találom Szabad szemmel nem lehet látni, csak infra. vörös lámpával. Meg lehet b> lŐle állapítani, hogy melyik hóna bán melyik mosoda mosta azt a ruha darabot. Nem kexl tehát agyonstemplizni a ruhát, mint a. fegyencekét. ________________________________________rr__________________________--0 * <80 .... . . _ . -- -. ...