1953. május 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

133

A kár megvan, mert kétszer kellett terveztetni. Az ÉM es az Ml rendeletét nem tartották be, tehát tervfegyelem-sértést követtek el. Az Él.i azt irja, hogy Bozó tervező diját nem lett voxn szabad ki­fizetni, az eljáró tiszt iselők fegyelmi felelősséggel és anyagi felelősséggel tartoznak. A 30u forint kártérítés tehát egészen mini- Jity malis. Van egy #pP“rend' 1"t, hogy a kárt részben, vagy egeszben meg ke x állapítani, ha az ő hibájából adódott. A 300 forint igazán kis százaléka a kárnak. E 1 n ö k: Mi érinti őt súly o.sabban: a 300 forint kártérítés, vagy a megróvús? H a j ó s: A megrovás. A pénz nem, mert a kártérítés nem büntetés. A kártérítés nem fegyelmi jellegű. Kártérítést fizet­het vaLaki fegyelmi nélkül is. A f gyelmi a súlyosabb. Fenntartom azt \ a javaslatomat, hogy 200 forint kártérítés megfizetésére kötelezzük, mert szabálytalanul járt el, viszont a népgazdaság szempontj úból nem okozott kárt, sőt hasznot okozott. Fegyexmilég pedig ne büntes­sük meg. Hogy a minisztérium irt nekünk, az nem jelenti azt, hogy megbüntessük. Ha.a minisztériumhoz fordulunk^mindenkor kiad egy ilyen levelet. Viszont leszoktatjuk az embereket a felelősség válla­lásától, mert azt mondják, hogy minek menjek bele ilyen dolgokba, nem'engedélyezek semmit, legfeljebb nem lesz készen az üzem az idén, legyen készen 1953-ban, n" teLjesitsük a kinai exportot. Ez egysze­rűbb. Elnök! Ili készült ott? \ Hajós: urvo3Í műszerek. Gararnszegi: A IV.negyedben adták meg a al­téit. Virágné: Ugyanaz a véleményem, mint Hajós'elvtárs nak. Nem lehet itt fegyelmi büntetést kiszabni, mert elvi kérdésről van szó. Vagy itt követek el hibát, vagy ott. A kártérítés kötelezett­433.- - ­# *•» *0 I- 121 ­<1 •

Next

/
Thumbnails
Contents