1953. május 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
45
szármalaoj án. Feltétlenül biztosítani kell tehát, hogy az oktatási osztály és a. DISZ szorosan együttműködjék a mozgósításban. Bozsik elvtárs beszélt már arról, hogy tavaly zömmel a sztálinvárosi mozgósításra ment rá a DISZ. Az egyéb munkahelyekre, az éoitőiiari vállalatokhoz és az állami gazdaságokba való mozgósítást rábízta az iskolákra. Arra kell törekednünk, hogy most ne legyen ilyen kettősség. A DISZ ne bizza csak a nevelőkre és az igazgatókra, meg az oktatási osztályra az egyéb munkahelyekre való mozgósítást. Különösen nehéz lesz a helyzet a második turnosra való tt mozgósításkor. Tavaly igen' sok gverek visszamondotta a második turnusban való részvételt és az oktatási osztály nem tudta úgy teljesíteni tervét, mint kellett volna. Különösen fel keli hivni az oktatási osztály figyelmét arra, hogy tegyen olyan intézkedéseket, amelyeknek végrehajtását azután ellenőrizze is, hogy a második turnus ra való rnozgósitásban ilyen nehézségek ne övetkezzenek be. Fáiné elvtársnő hozzászólása szerint az tkxa iskolák egyá^~ talán nem tájékozottak a kérdésről. Budaoesti vonatkozásban nem tuto d"m őt megcáfolni. Én több na íja dolgozom egy gimnáziumban és ott * , úgy latom, hogy nem egészen igy áll a helyzet. A tanulók ismerik a dolgot, tehát történt már mozgósítás és igen nagy számban jelentkeznek. Megy a munka és a megbízott nevelő éppen ma megy el a vállalathoz tájékozódni a szerződésnek határidőre való megkötése felöl. Tavasolom a határozati javaslatok kiegészítése vég tt, hogv a szerződéskötésekről Írásban tájékoztassa az illetékes elnök- * t helyettest az osztály, mert úgy látom, hogy a megindulás, a felviláí gosito munka mellett a szerződések megkötésének ténye is igen fontos mozzanat a termelőmunkában való részvételt illetőleg. Ugyanakkor a minisztériumnak is tegyen jelentést a szervező munkáról azért, hogv országos összesítés alapján tudjuk megtenni a szükséges intézB . ■*- — ff ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------- “ ~ * na# I- 22 - í 4