1953. május 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
103
I 4 Az NT l949-brn hozott határozatot a zöldövezet fejlesztéséről. Annakidején minden ixLcték's, vagy illetéktelen az orv lázasan foglalkozott ezzel a kérdéssel, de a gyakorlatban mégsem valósult meg a zöldövezet.'Mi tavaly ősszel újra megpróbáltunk kezdeményező lég fellépni, de kezdeményezésünk - úgy látszik - nem sikerül Tanulmányutat folytattunk P<-átmegy ének azokon a területein, amelyok a zöldövezet 50 kilométeres sugaru területébe beleesnek, koszit ettünk is egv perspektivikus tervet a. zöldövezetek kialakítására, illetőleg az alkalmas területeknek a zöldségtermelésbe való bevonására, mint ami íven a osepe-i Dunaág és a. Duna-Tisza csatorna környéke. Kb 40.000 holhat vettünk számításba, mint amely megfe.exő átalakítással nagyban biztosította volna a főváros zavartalan zöldéllátásá.t. Ezzel ft i a teryvünkké 1 jelentkeztünk Restmegyénéi, de mindmáig s°m a megye, sem az FM nem foglalkozott vele. Hiba az, hogy a városi tanács végre- hajtéblzottsága sem foglalkozik a kérdéssel, kenő súllyal. Szávai ez a h iyz- t a zöldövezettel. A budapesti mezőgazdaság kb. 6-7 százalékát szolgáltatja a főváros zöldségszükségletének. Az alkalmas földterületeket már az idén beállítottuk zöldségtermelésre. De területünk korlátozott Hogv a megyék mennvire nem foglalkoztak ezzel a kérdéfisol jelen tőségének megfelelően és hogv ezzel szemben mi mennyi• * re feladatunknak tekintjük e kérdés kiegészítő megoldását , azt mutatja az is, hogy a vidéki tsz-ek 28 elárusitóheLyet építettek Budapesten, mig a kevés számú budapesti tsz 98-at. Ez tehát az arány a kérdéssel való foglalkozásban u megyék és Budapest viszonyxatában. Ujrn felvetném javaslatként, hogy igyekezzék meggyőzni a VB a kormányt a zöldövezet megvalósításának fontosságáról. Ha ugyanis Budapestről kimegyünk, még mindig a régi állapotokat találjuk: külterjes gazdálkodást. Nem látjuk azt, hogy akár a tsz-ek, akár egv-egv állami gazdaság felismerte volna hivatását, tehát azt, hogy d03 # I _- 9.3 - i