1953. április 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
57
I mérői szóló törvényeinket nem tudtuk megfelelően érvényesiteni , - egyrészt a politikai cs nevelésbeli vonatkozásban fennálló hiányosságok miatt, másrészt azért, mert ninecéh megfelelő ellenőrzésünk, nem tudjuk kézbentartar.i azokat az elemeket, amelyek ilyenmódon kerülnek a bíróság elé. Ha vállalatvezetők és ellenőrök közös értekezlete alkalmival olyan példa lett volna a kezünkben, mint amilyet Sarlós elvtárs a XV. kerülettel kapcsolatban felemlített, - és ha még más példákat is tudtam volna felsorakoztatni, akkor sokkal meggyőzőbb lett volna az előadás, mint igy, amikor felemlítettem, hogy 56o ellenőrzés során 32$ helyen leltárhiány volt, és olyan volt a könyvelés, hogy arra engedett követkézteni, hogy az amit az alkalmazottak vásárolnak, az nincs bevezetve, - és sokszor ki sem fizették - egyszóval: a csalásnak külöféíe formáira lehetett volna rámutatni és ha adataim lettek volnak, akkor e-eket jóiban alá lehetett volna támasztani. Tehát az együttműködést meg kell javitani, mert enélkül az eredményeket nem tudjuk biztosítani. j ■ S z e c s e i: Néhány szóval szeretnék rámutatni arra, hogy a Végrehajtóbizottság határozatával kapcsolatban to mit tett'nk. Az összes VB. osztályokat, valamint a kerületi tanácsok végrehajtóbizottságainak elnök-elvtársait értesítettük arról, hogy a társadalmi tulajdon védelmével kapcsolatban milyen intézkedések megtételére lenne sz;kség. Ezek között szó volt arról, hogy a tanácsok irányítása alá tartozó vállalatok vezetőit tájékoztassuk ennek jelentőségéről, hogy ők a saját vállalataikon belül ezt tovább adhassák. Ugyanakkor utasítottuk a vállalatok ügyészed, hogy minden tanácsi [ vállalatnál ismertessék.a társadalmi tulajdon jelentőségét. Ez túlnyomórészt megtörtént, - kivéve egyes kisebb kerületi vállalatoktól, fa ahol nem volt alkalom ennek ismertetésére. ^ $ Ami xx egyes osztályok vezetőit illeti, a tanácson belül sem találtam teljes megértésre. Arról volt szó, hogy ,egy rövid félórás ismertetésben, példákat felhlzva, fogjuk tájékoz'''•"000 * -timi- ti 4 ■ I ------------------------------------------------------------ x--------------------------