1953. április 16. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

11

~ ! i Ennek következtében a -Il.n.é. keretszámok a.feszítést továbbra is tar­talmazzák és az érdekelt vállalatok működésében, valamint pénzgazdálko­dásuk vonalán ujabb nehézségeket okoznak, különösen, ha a pénzügyminisz- tórium*fönntartja azt az utasítását, amely szerint a betervezett nyere­séget feltétlenül el kell vonni. Döntő módon jelentkezik ez a kérdés a Jcözlekedési szakmában, ahol a Villamosvasút részére a szükséges forgalmi létszám nincs biztosítva, de ezenfelül a kocsik leromlott állapota io fokozottabb mértékben gátolja a közlekedés zavartalan lebonyolítását. Csak példaként említjük, hogy a rendkívül nagymértékben elhasználódott pályák szükséges felújítása érdekében a vállalatnak 2500 tonna sinanyag- ra lenne szüksége, mellyel szemben csak mintegy 500 tonnát tud megkapni. A pályák- ós a jármüvek állapota már életveszéllyel fenyeget és a kocsi- fordulókat is nagymértékben csökkenti, ami további túlzsúfoltságot és en- to nek következményeképpen bevételi kiesést is eredményez. A tervfelülvizsgálat munkáját megnehezítette az a körülmény, hogy a kö­zépfokú gazdasági irányitő szervék tervjavaslataikat szakmai szinten ké­szítették cl. Ezáltal az egres szakmákhoz tartozó vállalatok tervezésére vonatkozó közelebbi adatok csak kismértékben állottak rendelkezésre. Pe­dig nem közömbös, hogy szakmán belül az egres vállalatok működése kielé- gitő-e, még akkor sem, ha a szakma globálisan fejlődést mutat. A Belkereskedelmi Minisztérium az előirt határidőre az áruforgalmi ke­retszámokat biztosítani nem tudta, s ezáltal a vállalatok terveinek tár­gyalása az előirt határidőn túl volt csak lebonyolítható, az összesíté­sek pedig emiatt a késő esti órákig tartó munkával voltak cs'k* teljesit- tohetők. A tervtárgy alásokon - mivel a rövid határidő miatt több párhuzamos tár­gyalást kell? tt tartani - az Ipari osztály megfelelő számú pénzügyi e~ lőadó hiánya miatt nem minden tervtár^ a.láson vett részt, sőt a kerületi tanácsok közvetlen felügyelete alá tartozó vállaló tokra vonatkozóan a ke­rületi ipari osztályok előadóit bizta meg a tárgyalásokon való részvé­tellel. Ez természetesen maga után vonta azt, hogy a vállalatok irányítá­sában még nem eléggé járatos előadók a felmerülő .kérdésekben nem minden esetbgn tudtak állástí'oglalni, ami megnehezítette a tárgyalások* t. a. hitelszükséglet biztosítására a szakmai irányító szervek a várható szükséglet alapján hiteligénylést készítettek, amit a pénzügyi osztály . összesítve, a Magyar Nemzeti Banknak küldött meg. Éhben 523 millió l>’t hitelkeretet igényeltünk vállalataink részére, amit a M.N.B. azonban / j .csak 505 millió Ft összegben fogadott cl. A hiteltervezés jelenlegi uj rendszerének hiányossága, hogy a Tanács glo­bális hitelkereteit a Bank a szaktárcákkal történő tárgyalás alapján a VB illetékes osztályainak meghallgatása nélkül - állapítja meg. Ennek — / — ——- 3 • __ _______________

Next

/
Thumbnails
Contents