1953. április 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

67

intézet a tanácshoz tartozik. Abba a hibába estünk, hogy nem használ­tuk ki kellőképen, azokat a lehetőségeket, amelyeket ez az intézet a tanács részére nyújtott volna. Arrél van szó, hogy a különböző, nem tanácsi vizsgálatok - pl.: az export céljára menő paradicsom, konzer- vek és egyéb áruk vizsgálata - az. intézet munkájának nagyrés zét kötik le. Ugyanakkor sokat beszélünk a lakésság egészségügyi ellátásának el­lenőrzéséről. A jelentés főcéljának azt tekinteném, hogy ebben a mun­kában fordulat következzen be, - és a tanács szervei,valamint a Vegy- * vizsgáló Intézet közösen vizsgálják meg, hogy milyen lehetőség mutat­kozik arra, hogy a lakésság ellátásával kapcsolatos élelmiszereket, anyagokat ellenőrizzék. Tehát helyesnek találom, hogy minden tanácsi szerv - az Intézettel közösen - jobban foglalkozzon ezzel, és jobban vegyék igénybe az intézetet, mint eddig, - gondolok a piacok vizsgá­latára, a vizvizsgálatokra, a Közértekre és egyéb vonatkozásokra, a magán szektor vonatkozására is. A.Vegyészeti Intézetnek lenne a fel­adata, hogy a nem a tanácshoz tartozó élelmiszer- és egyéb üzemek vizsgálatát elvégezze. Tisztiorvosaink bemehetnek a minisztériumok felügyelete alá tartozó intézetekbe® és intézményekbe is a tisztasági és az egészségügyi szempontok vizsgálata céljából. Ugyanezt csinál­/to juk vegyészeti vonalon is. Tehát ha úgy vegyészeti vonatkozásban, mint a tanácsi szervek vonatkozásában ezeket a vizsgálatokat elvégzi az intézet, akkor nagymértékben meg fogja javítani a közönség ellátá­sát. A jelentésből ez a főcél nem (tűnik ki. Ha azonban már ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk, akkor nyilvánvaló, hogy nem lehet helyesel­ni az élelmiszeripari minisztériumnak azt az álláspontját, hogy a fő­város 1-5 milliónyi lkkősságától ezt az intézetet elveszi és a minisz­térium részére hasznosítja, - ugyanakkor, amikor a főváros dolgozóinak vonatkozásában fontos feladatok még nincsenek kielégítően megoldva. P e s t a : A jelentés olyan időszakban kerül a VB* elé, amikor meg kell állapitanunk,- és bár hézagosán, de a jelentés­ből is kiderül, hogy van egy nagyszabású intézetünk, jó fe lszerelés­(fcjl i I- 47 -

Next

/
Thumbnails
Contents