1953. április 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
108
— * utó* >■ m :■ <% /m$p ■ ’-íSHP I ' k I 4 - 76 Sz els<5 napon mintegy 25 dolgozó volt kint-ellenőrzése', tegnap több, mint 4o. A mai napra vonatkozóan még nem kaptam meg az összes jelentéseket, de most is mintegy 3o dolgozó tesz konkrét jelentést azokról az észrevételekről, amelyeket a kerületekben tapasztalt* De nemcsak ezen a vonalon tettünk előkészülete1 két, hanem március első hetében - azt hiszem 7.-én - vállalatvezetői rétekezleten is foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, és a vállalatvezetők Írásban kapták kézhez a tisztasággal kapcsolatos feladatokat. Tehát a vállalatvezetőknek az az állítása, hogy ők nem kaptak erről Írásos jelentést: egyszerűen nem felel meg a valóságnak. Abban az to Írásos jelentésben nem volt szó arról, hogy járda-lemosást is kell végezni, mert Pongrácz elvtárs tavaly ezt a feladatot leállította. Elnök: Nyáron állítottuk le, amikor kevés volt a viz! Döbrönteiné: Az Igazgatóságnak a hibája az, hogy nem kérdezte meg Pongrácz elvtársat, vagy Baranyai elvtárson keresztül Pongrácz elvtársat, hogy ápirlis 4.-éré is vonatkozik-© ez. Ebben a tekintetben valóban hibásak vagyunk, amikor Pongrácz elvtárstól megkaptuk a feladatot, hogy járda-lemosásokat is el kell végezni, azonnal körtelefont adtunk ki, és meg~*van azoknak a neve, akik a körtelefon utján leadott Uezeneteket átvették. Tegnap nem tudtam résztvenni azon az értekezle ten, amelyet Baranyai elvtárs tartott, mert légo—tanfolyam volt — de Ziegenheim elvtárs beszámolásából tudom azt, hogy a vállalatvezetők azt mondták, hogy nem kaptak Írásos jelentést. Ez figyelmeztetés arra, hogy vállalatvezetőinknél komoly hiányosságok vannak, amelyeket feltétlenül ki kell vizsgálni. Ami magára a tisztaság kérdésére vonatkozik,- kedden volt az első ellenőrzés. Meg kell mondamnnm, hogy ezen a napon egészen súlyos állapotokat... I _____________________________________ Jdl | . - - -- ■ ■ ------------------