1953. március 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
109
■' VÍÍSSSSip 1 I- 80 gépházat bővítjük, az Erzsébeti strandot üzembe helyezzük, a Római strandon locsolót létesítünk, a kispesti strandon pedig megindítjuk a víztisztító berendezést. Növeljük a zuhanyozók vizadő képességét, összes strandjaink medencéit, vetközüheliségeit, kerítéseit felújítjuk ée jó-karba helyezzük. Ezekrm a munkálatokra összesen SpSéggeee 2,363.000 forintot fordítunk. Ebben az összegben a saját rezsiben végzett karbantartások nem szerepelnek. á négy nagy belső strand látogatottsága mellett külső strandjaink látogatottsága elmarad. Ennek oka az, hogy a nagy belső to strandok több szórakozási lehetőséget, jobb élelemezéei ellátottságot, és Így egééznapi pihenési alkalmat nyújtanak, A látogatottság egyenletes eloszlása érdekében a Bttffé Vállalattal,a kereskedelmi A kJ osztály támogatása mellett olyan megállapotdwtt kötünk, hogy a külső strandokon is a hét minden napján hideg-meleg ételeket és Uditő italokat szolgáljanak ki. A távolabb eső strandok közlekedésének megjavításával a látogatottság Jobb eloszlását kívánjuk szolgálni. Erre nézve a ^özelekdéel Igazgatósággal megállapodást kötünk, hogy a ^ Pünkösd-fürdő helyreállított hajókiköt8jélen a propellei^ís nagyobb hajók rendszeres kikötésével tegye lehetővé, hogy fokozzuk az oda- irányulő fürdőzők forgalmát. A következő határozati javaslatokat terjesztem elő: A Végrehajtóbizottság fogadja el a kommunális osztály jelentését az 1953«évi strand-idény előkészítéséről, és utasitja az osztályt: t 1./ időben hajtea végre a strandok fejlesztését és tegyen erről jelentést május 15.-ig* 0 2./ a Főkert vo.lt Komposzt-telepét csatolja a £ala- tinus-strandhoz és alakítsa át napozó, pihenő területté. A határidő ugyancsak május 15. L