1953. március 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
42
-17- i ■társnőt, aki kiment tőlünk megnézni a bölcsődét. Olyan céllal mentünk ki, hogy a mamákkal is elbeszélgessünk, hogy mi a véleményük a bölcsődékről, hogyan látják el a gyermekeket. Erre a gondozónő kiment a mamák közé és nyíltan felelősségrevánta őket, hogy miért beszélgetnek ott és miért mondják el a dolgokat* Tehát: az a tapasztalatunk, hogy ahol lelkiismeretesen veszik a dolgokat, ott szívesen veszik az ellenőrzést, sőt kérik is, - ahol pedig hiányosságok vannak, ott nem veszik szívesen, ha kimennek ellenőrizni* Véleményem szetint ezeken a területeken a Fővárosi Tanácsnak és a kerületi tanácsnak nagyobb gondot kellene fordi tania az ellenőrzésre. SsixzuJtifc Szó esett a bölcsődék kihasználásáról le. A bölosődókben általában vannak még üres férőhelyek, de azért vannak olyan bölcsődék is, ahol kevés a hely, pedig sok mama jelentkezik azzal, hogy a gyermekét szeretné bevinni, azonban helyhiány miatt nem tudjáca gyermekét bekenni* Tudomásom szerint az I. kerületben az egyetlen bölcsőde a Rohamutcai bölcsőde, amiből következik, hogy kevés ott a férőhely. Az elvtára- nők, akik kint voltak, megállapították, hogy van ott két olyan üzlethelyiség, amely hónapok óta üree* Kérem az elvtáreakat, nézzék meg, vájjon nem volna-e mód arra, hogy ezt a két üres helyiséget hozzákapcsolják a bölcsődéhez, - ami lehetővé tenné a férőhelyek számának szaporítását. Igen komoly hiányosság volt a tüzelő-kérdés. Bár mennyiségileg megvolt a tüzelő, de a minősége rossz volt. Ebből különböző hi# bák származtak. Elsősorban az, hogy nem tudták a kellő hőfokra feltütenl a fürdőszobákat, mivel a szénnek nem volt meg a megfelelő kalóriatartal- ma; ebből adódott, hogy a fürdőzés sokszor nem reggel történt, mert nem voltak melegek a szobák, - hanem délelőtt, vagyis alvásból vitték a gyermekeket füröszteni. Ugyancsak ebből következett, hogy többször összetették a gyermekeket közös szobákba, - és például a XIV. kér. Névtelen- utcai bölcsődében előfordult, hogy egy ágyon két gyermek aludt, mert a szobák hidegek voltak, és csak igy tudták a gyermekeket megfelelő melegben tartani. Természetes, hogy ez nem egészséges állapot* f> További problémát jelent a mosás kérdése. Hiányolom,hogy \ v\ Ls * V uAp : -