1953. január 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
69
4 * 45 - ) szükséges további munkánk megjavítására, tehát a kereskedelmi ősz* tályáltal megoldandó néhány problémával, másrészt pedig a rendészeti szervek által me goldandó problémával. Gondolok egyrészt a virágárusokra, másrészt pedig arra az állapotra, amely a vendéglőkben van. Egyrészt s biztonság további megtartásáról van szó, másrészt pedig arról, hogy nem lehet megengednünk, hogy 1953-ban szabadon mozoghassa' v nalc a helyiségekben a prostituáltak. Hogyan lehetne az együttműködést me javitani? Azt hiszem, hogy az eddigi munka• tervek hoztak eredményeket, de a tanács és a rendőrség részéről egyaránt melegebbé kell tenni a kapcsolatot az'rt, hogy a megkívánt feltételeknek megfelelhessünk. Szeretnék az önk'nyes beköltözésekről néhány szót 3zólni. ♦> Ezen a helyzeten feltétlenül javítanunk kell. Megengedhetetlen, hogy törvényes alapot nyújtsunk egy önkényesen beköltözőnek azzal, hogy rendőrségi bejelentést adunk nekik. A két osztálynak ki kell dolgoznia, ezt a. kérdést. r' » • Xc\ I KJ . * fc. mr xAÉflP * **** * * '''*