1953. január 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
58
és helyes irányba terelnünk. Akiket nem tudunk politikailag megváltoztatni, azokat a műsorokon keresztül sem tudjuk. Azok ellenségek. Ami pedig a disszidáltakat illeti Szőnyi elvtárs, igen fontos, hogy szökés közben elfogott állítólagos művészeknek ne jusson hely sem a dobo ón, sem a parketten. Aki ebben az országban nem érzi jól magát, hanem ki akar szökni, annak ne adjunk ilyen lehetőséget. Hogyan fogja az ilyen a mi kultúránkat szolgálni?! Tavalyi éjjeli kőrútunkon is találkoztunk ilyennel egy mulatóhelyen. Megmondották, hogy ez és ez az ember disszidálni akart, elfogták, leülte a maga pár hó- —v napját és mindjárt helyet kapott. És az ellenség elmegy figyelni mint érdekességet: ez a mi emberünk, megtapsol*#, stb. Az ilyen embereknek el kell tűnniük. vegyék ki részüket a termelő munkából! Vannak még olyan szereplők, akiket alkalmazni lehetne helyettük. Hogy ellentét szitása lett volna az előterjesztés célja, azt nem hiszem el, legfeljebb élesen hozta ki azokat a hibákat, amelye— két a népművelési osztály lát. Hogy azután vélt, vagy valóságos hibákról van-e szó, az megítélés dolga. Általában ezt szoktuk tapasztalni, hogy a kritikát senki sem szereti r.a;yon. Le kell ezt nyelni. De ha kifogásolják az előter!r3ztés hangját, át tudjuk dolgozni. Nem ez a cél, hanem az, hogy e ;yüttmüködéssel jó eredményeket érjünk el. A létszámra vonatkozólag fogadjuk el Varga elvtárs ja- ; vaslatát: a 3zámszerüségékről ne döntsünk addig, amig a pénzgazdálkodási bizottság meg nem vizsgálja a kérdést. Azután majd a VB elé \ hozzuk határozatok formájában. Kopácsi elvtárs azt javasolta, hogy vegyük be a hat ro- zatok közé a rendőrséggel való együttműködést. Feleslegesnek tartom bevenni, mert ez természetes. Az e-yüttmüködés mindig szorosabb, mindig jobb, ebben a tekintetben nem a határozatok az irányadók. Magam is többször vettem r^szt a rendőrséggel erkölcsrendészeti razzián is, •v ------ .----------------------- SL.___________________________ 4 - 33 - ]