1952. november 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
69
'M&M.»*.í -ÍS&3QP * I*-35 - i i I zeiő vállalatok még nagyr'szt a régi apparátussal láttak el, akkor még nem voltak megszervezve a házkezelő ségek, illetőleg egy házkezelőre sói; bal több bériem íny jutott, mint amennyivel kapcsolatban a feladatokat el tudta volna látni. Augusztus 31.-én a 40.8 milliós előirányzattal sze oen 4.8 milliós hátralék mutatkozott. A III.negyedévben ujabb csökkenés van. Egyéb ént úgy látom, hogy t 'vés adatok is varinak, mert amig az augusztus 31.-én elkészített és a Pl'-nek is továbbított pontos kimutatás szerint az összes lakbérhátralék 4,872.000 forint volt, addig a mostani hátralék 4,230.000 forint . Tehát csökkenés mutat1- zik. Utána kell nézni, ^ hogy milyen adatok alapján számították ezt ki. E 1 n ö k: kikorra tüntetik el a hátralékot? Döbr Öntetné: Részleteire bontottuk a hátralékot., tehát me ;vizs.;áltuk, hogy miféle hátralékokról van szó. Kiderült, hogy magánszemélyek hátraléka 3.4 millió forint, a közületi vállalatod hátraléka pedig 1.96 millió forint. « /’~N' | 63 ___________________ '4':-