1952. október 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
32
i ! í j I r* W- 5 mérjék le. hogy mennyit tud adni. Néhány egyesület és iskola kapcsolata ennek ellenére elég jónak mondható: Igen jól fogta meg a patronálás ke ;é sét a Petőfi VT8K., amelyik kezdettől fogva arra törekedett, hogy megerősítse az iskolai sportkört és minél több tanulót bevonjon a sportba. Jól patronált még a Bástya, .Kinizsi és a Dézsa sportegyesület is. Egy év tapasztal.;/ tai alapján a B.T.B-B, legközelebbi ülésén olyan konkrét javaslatok kerülnek napirendre, amelyek megvalósítása segítséget fog nyújtani úgy a patronáló sportköröknek- mint a patronált iskoláknak a helyes palronálási módszerek kialakításábanA középiskolai sportélet fellendülőben van, mutatja ezt a különböző kiirt versenyekre nevezők és a versenyeken résztvevők nagy száma. A budapesti középiskolai úszóbajnokságon 210 leány és 310 fiútanuló indult el. Az eredmények meglepően jók voltak. Nem számítva az olimpiai győztes vizipoló csapat tagjának, Kárpáti Györgynek eredményét, aki 100 méteren 59:8 másodperce' idejével megjavította a 10 éve fennálló középiskolai rekordot, kiemelkedj volt az élelmiszerip-ri technikum leány váltójának uj országos ifjúsági esne eredménye.. Esen túl még 22 tanuló úszott az MHK II. szinten, 1:20 másodpercen belül. Jók a középiskolák MHK eredményei is. Az október 1-i jelentések az évi előirányzathoz képest 85 /«-os teljesítést mutatnak. A középiskolai sportkörök munkájának szervezeti és tartalmi megerősítése a patronálási munka az elvi célkitűzések jó gyakorlati módszerekkel való végrehajtása meg fogja teremteni a magyar minőségi sport utánpótlásának igen fontos bázisát, de hozzá fog járulni a tanulmányi és sportmunka helyes arányainak kialakítáréhoz is. Általános is kóláky Az általános iskol ubr. : is komoly sportélet van. A tanulói •fMurtg sport i- ránti szoretevét úgy irányítjuk, hozy az eszköz legyen számúdra a klerikális reakció elleni harcban. A kerületek egyre inkább erősödő vasárnapi sportfoglilkoztatás-„..k beindításával jó eredményeket érünk el. Különösen jó munkát végez ez«-n a területen a II. és XIII, kerület, ahol 1-1 vasárnap több száz gyermek ilyen módon van lekötve.- Sajnos általános iskolai vonalon is rc*nd3z. ris jelenség, hogy a tanulók egyesületek * k igazolt sportolói. Pl. a X. Szt. László-téri fiúiskola tanulói 16 külön oöző sportkörben sportolnak 10 sportágban Ennek a t rthntatlan állapotnak a megszüntetésére javasoltuk, hogy az általános iskolai sportkörök megalakításával egyidejűleg ezeket is egy-egy sportogyesülettel patronáltassuk és minden eddigi igazolást szüntessünk meg. ^bbon zz évben 55 általános iskolai sportkört fogunk ütemterv szerint megalakítani. A tanulóifjúság nagy lelkesedissel üdvözli a sportköröket. Igen tartalmas sportköri alakuló értekezlete vola a VIII, Horváth Mihály-téri és a XIII. Gömb-utcai általános iskolának Az általános is. ölik az október 1-i jelentés alapján már 97 />-ra teljesítették 1952. évi LIIHK orvüket« Az oszt ily testnevelési csoportja szorosan együttműködik .-.s Úttörő Mozgalom Budapesti Központjával. Minden megmozdulást közös megbeszélés előz meg és igyekszünk minden versenyen kidomborítani annak úttörő jellegét, pl* Ifjú Békeharcos Úttörők uszóverscnyc. A versenyek megnyitásit; a dij^v v'~ osztá :áb több esetben uvtörő funkcionárius végz'• A DIS^-' l •"■aló kapcsolat a n,y ír folyamin teljesen meglazult, most igyekszünk esen javítani. A K.K, Testnevelési is Sportosstályával való kapcsolatunkat most igyekszünk mindkor részről szorosabb' ' A hiba inkább a mi részünkről állb fenn, mert hegyben lévén gynkz .bbnn kereshettük volna fel a K.M.Testnevelési és 34 ■ , — - ■ - - — - - - - - ______________________________________