1952. október 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
139
— I 4 - 1 2 9 - I nem valósulhat meg kellőképen, ezért javasoljuk a vállalatnak a nyomdaiparból való kiemelését és önálló A/21-ee tipusu vállalatként a Budapesti Vegyesipari Tröszt irányítása alá való helyezését. Az a körülmény, hogy a javasolt átszervezések megvalósítása, az Aluminiumgrafika ós a Töltőtollgyár kiválása után mindössze öt vállalat maradna az Egyesülés irányítása alatt, Indokolatlanná teszi magának az Egyesülésnek további fenntartását. Az öt vállalat közvetlen irányítását a másik Nyomdaipari Egyesülés megfelelő megerősítéssel, hiánytalanul el tudja látni. Ezért javasoljuk a Budapesti Paplrfeldolgozó és Irodaszeripari Egyesülés megszűntetését és megmaradó vállalatainak a Budapesti Nyomdaipari Egyesülés irányítása alá való helyezését, - az utóbbi létszámának négy fővel való megerősítése mellett. A két Egyesülés összevonásával és a vállalatok átszervezésével körülbelül 820.000 forint megtakarítás érhető el, és a létszámban is 14 fő megtakaritást tudunk elérni. Javasoljuk az előterjesztés elfogadását. Elnök : Van valakinek észrevétele, vagy ellenvetéee? /Nincs!/ Ha nincs, akkor határozatként kimondom, hogy a Végrehajtóbi- bejelentést zottság a ÉsSieee*Ém**Éuáomásul veszi. Következik a bejelentés a Sütőipari ES felszámolásáróln Baranyai :A Végrehajtóbizottság határozata értelmében - amelyet a Népgazdasági Tanács is jóváhagyott - 1952. október 1.-én Sütőipari Trösztöt és alája tartozó 16 sütőipari vállalatot kell javaeolni. A Tröszt már meg is alakult. Javasoljuk, mondja ki a Végrehajtóbizottság a Pest-déli, a Pest-ószaki és a Budai Sütőipari Egyesülés 1952. szeptember hó 30.-ával történő feloszlatását azzal, hogy az egyesülések felszámolási munkálatait 1952. november 30.-ig el kell végezni. A felelős Hajós elvtára. Elnök: Javasolom, hogy a VB mondja ki a felszámolást. Elfogadja a Végrehajtóbizottság? /igen!/ Ha igen ezt határozatként kimondom, / ■'. f "■■■' ■■■■" ———■———m m mr " * tp