1952. szeptember 18. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

48

í növelése azonban 1953. végére 195 kát.hold, a különbözet tulajdon- képen öntözőtelcp átépítéséből adódik, amellyel a. nagyüzemi terme­lést valósítjuk meg. Az állattenyésztés /: 7 tábla :/ fejlődésének korlátokat szab a ren­delkezésre álló takarmánybázis területe, amelyet bár fokozatosan nö­velünk, de ez sem ad módot az állatállomány nagyobbárányu számszerű növelésére. Itt inkább rrrn törekedtünk, hogy az állatállomány minő­ségét fejlesszük és a termelik)zamot fokozzuk. Ennek keretében a tsz-knél a sertés és baromfiállomány számszerű emelését is tervez­tük az egyes tszcs-k adottságainak megfelelően. Az idei száraz esztendő fokozta a takarmányoImái a korábbi években is jelentkező hiányt. Ennek következtében nagyobbarányu számbeli fejlesztést nem tervezhettünk, sőt a sertésállomány csökkenését ter­vezzük, mivel központi készletre nem számíthatunk. A baromfiállományt nagymértékben növeljük elsősorban a tszcs-nél, hogy a bcszolgált&tási kötelezettségüknek eleget tudjanak tenni. Az idén e tekintetben nehézségek mutatkoztak, mivel a tszcs-k rész­ben vásárlás utján tettek eleget bcszolgáltatási kötelezettségüknek. A Földművelési Minisztérium a juh-állományrc tervszámot nem adott, v a maglévő létszámot /tJiintvo, hogy vándorjuhászat és P^stmegyc területén legeltet túlnyomórészt/ nyilvántartás szempontjából P.,st megyének adjuk át, A budapesti Gépállomás gépi munkálat"inak /: 10 tábla. :/ tervénél i neii csupán a. meglévő erő- és munkagépeket vettük figyelembe, hanem az 1953 évben leszállítandó gépJ.: várható teljesítményét is, A gép­állomás ez évi tervének teljesítésében lemaradás van, ennek ellené­re feszitett tervet állapítottunk i.eg részére. Figyelembe vettük, hogy a Gépállomás munkaszervezete megjavul, munkafegyelem ixgszilár- t dúl, a versenymozgalom kiszélesudik, amelyek által a gépek kapacitá­sának kihasználása eléri a maximumot. Tervjavaslatunk teljes mértékben biztosítja a tszcs-k gépiiiunka igényeit. hl 1 l .1 -------------------------------------L— | * . m* *4 «• - :<&&&

Next

/
Thumbnails
Contents