1952. augusztus 15. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
47
■35 - (4/ i lesz még valami hozzászólás, választ fog majd kapni Suschni elvtárs. Én is alá tudom támasztani azzal, hogy amikor ma reggel bejöttem, jégért álltak sorba, ami egészen helytelen dolog volt. Kevés helyre szorítjuk össze az elosztást és ezzel sorbanállást idézünk elő. S u p p e r: Nem kivánok különösebben foglalkozni, mert Varga eÍvtárs minden lényeges kérdéssel foglalkozott. A munkabéreknél és különféle költségeknél egy-két helyen jelentkeznek ilyen túlfeszítesek. AxxBötsctehi A termelési értékeknél talán egy-két helyen lesz lemaradás, de ha a szaktárcák felülvizsgálják a kérdést, talán módosításra kerülhet sor. Itt a legdöntőbb az lenne szerinte 1 - és azt kérem a VB-tól - hogy hivja fel az osztályvezető elvtársak figyelmét arra, [ ( hogy egyes vállalatok itt Írásban leszögezték a tervek tulfeszitettségét és nagyon határozottan leptek fel az irányban, hogy megváltoztassuk a keretszámot, amikor ténylegesen a tényszámok most már egymás után következő két negyedéven keresztül az ellenkezőjét bizonyítják, akkor ez kifelé azt a látszatot kelti, hogy mi igyekszünk laza tervezést engedélyezni. A záhonyi ellenőrző központ Í3 ilyen irányú I "•rc megjegyzést tett az I.negyedév eredményének vizsgálata során, hogy felelőtlenség ilyen laza tervet jóváhagyni. Feltétlenül helyes, ha. az osztályok ezekre a vállalatokra, na -yobb súlyt helyeznek, hogy azok a vállalatok, amelyek annyira tiltakoztak a tervsz&mok teljesítése ellen, me.gte3znek-e mindent, hogy tervüket teljesítsék és amennyiben a tényszámok ellenkezőjét fogják mutatni, feltétlenül felelőssé kell tenni ezeket a vezetőket. | Azt kérném még a tervosztály részéről, hogy a tervezésben fokozottabb mértékben vegyenek részt a tervosztály dolgozói. Az elmúlt időszakban kezdett kialakulni a jó együttműködés s mo3t ennek a negyed| t ________________________—_______ *---*------------------I