1952. augusztus 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

54

tó! ' zal, ahol alkalmas rá a Dunapart, ott létesítsünk ilyen szabad dunai strandokat. P e e t a : Tisztelt Végrehajtébizottság! Először arra tettem fel kérdést, hogy miért nincs dolguk a mértékutáni szabóságok­nak. A válasz az volt, hogy azért, mert olyan a konfekció iparunk, hogy a dolgozók ott veazik meg a kész ruhálat. Bár igy volna. Ez azon­ban nem magyarázat, mert igen sokan vannak olyanok, akik mégis csak szabóval csináltatják meg a ruhájukat és nem igazittatnak ét konfek­cióé kész öltönyt. Meg kell mondanom, hogy pont az ellenkezőjéről va­gyok értesülve. A konfekcióval szemben felhozzák, hogy olcsóbb nekik, ha megveszik a méterárut és egy kis szabóval megcsináltatják a ruhát# Ebből tehát az következik, hogy a kis maszek-szabó olcsóbb és valószí­nül eg ugyanolyan jól, vagy me.jdneuUgyanolyan jól, vagy talán jobban dolgozik, mint a mi mértékutáni szabóságaink, mert különben a dolgozók a mértókutáni szabóságot keresnék fel, im mivel ott hiába kell váraiok hónapokon át, nem készül el a ruhájuk, mert annyi ott a munka, menüiének el csak a maszak szabóhoz. Sajnos az a helyzet, hogy általában a férfi ruhák - főleg ezekről van sző - olcsóbbak, ha valaki megveszi a szövetet és elmegy vele egy szabóhoz* Drágább, ha konfekoióban veszi meg és még drágább, ha mértékutáni szabóságnál csináltatja meg# Ezt a helyzetet pedig nem lehet behunyt szemmel nézni. Itt valami hiba van és ezen feltétlenül segíteni kell. A másik kérdés az, hogy itt a szövegben az vab, hogy a III. negyedévre megadott szűkített létszámkeret további üzletek beszün­tetését teszi szükségessé. Változatlanul azt mondom: ez rosszul van sző­[ vegezve, mert nálunk egy üzlet fennmaradását nem az szabja n®g, hogy milyen létszámkeretet ad rá a Belker, vagy hogy mi hogyan osztjuk el a létszámkeretet, hanem az, hogy szükség van-e azon a helyen az üzlet fenntartására, vagy nem. Ez a fogalmazás megtévesztő. Végül ami az Ásványvíz- és Szikvizüzemet illeti, minden L _______________________—__________________________________________________________________* * *=-------------------­I

Next

/
Thumbnails
Contents