1952. augusztus 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
51
SA j 1 juk el a szükségletet. Most aratás idején van bizonyos fegyelmezetlen, tv ség, hogy egyszerűen elhagyják vállalataikat, mert eleget tudnak dolgozni a mezőgazdaságban, de ez az idén nem olyan nagymértékű, mint az elmúlt esztendőben, bár komoly visszaesést jelent. Nezvál slvtárs első kérdésére az ipari osztálynál fennálló létszámmal kapcsolatban azt válaszolhatom, hogy már a második alkalommal javasoljak a Végrehajtóbizottaágnak önnek felemelését. Az ipari osztálynál lévő létsáám főleg tervvonalon kevés ée az egyik legutóbbi értekezleten feltett kérdésemre, hogy egy bizonyos építkezés milyen stádiumban van, az illető nem tudott választ adni. Megmondta, hogy nincs annyi ideje, hogy el tudja látni belső feladatát, nemhogy arra maradjon ideje, hogy még a külső dolgaikat is megnézze. Ez komoly hiányosság. A munkaversennyel kapcsolatban épen az építési osztály van kiemelve. Meggyőződésem, hogy az építési osztály összehívta ugyan a vállalatvezetőket és a munkaverseny megindításával kapcsolatban kiadta a szempontokat, ez azonban az alsóbb rétegeknél nem volt komolyan tudatosítva, de frrtwfÉgmm olyan dolgozót is találtunk az ellenőrzés során, aki később jöhetett oda és a munkaversenynek erről a fáziséról « nem értesült. Helyes volna, ha a vállalatok bizonyos időszakonként, dekádonként értékelnék a versenyt. Ez elevenné tenné és akkor a kimutatás is minden időszakra vonatkozhatnék. A munkafegyelem kérdésében qz építőiparból a magánszektor* nál tapasztaltam, hogy a munka vezetője, aki hivatva volna a munkát fi. jól beindítani, holt részegen jelent meg a XIII. kerületi MÓp-utoal építkezésen és az ott foglalkoztatott másik három dolgozónak rossz példával járt elő. Az 50 pótkocsi kérdésében igaza van Nezvák elvtársnak. Ez részben idejét múlta, az éves tervet azonban nem módosították és ezzel a Villamos Főműhely termelési értéke kétségtelenül romlott, mert : . . . - - - - ■ *• - . * *' - -**