1952. június 13. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

53

ok * lassúbb módszerrel hagyta jóvá a terveket. A Tervhivatal rendexete értei i:;ében az évi tervnek az I. negyedévi terve az, amely az I. negyedév ope­I ratfcv tervének tekintendő. Un enhez hozzáfűzöm, hegy a hal,- i ipari minisz­térium osaz május 9.-én hagyta jóvá az éves terveket, ezzel választ adtam arra, ami a terv jóváhagyásénak hiány ossága kérdését felteszi. A másik kcrdós a beruházási 1:. retek késedelmes leadásával kapcsolatos. Ez egyes vállalatok - főleg pedig az épitőjQiri vállalatok tevékenységét nagyban befolyásolja, a beruházási keretek késedelmes le­adásával kapcsolatban a Végrehajtóbizottságnak tudomása van arroi, hogy az uj és a régi ár^k közötti különbségnek a leadása a tárcától, bizonyos ^ késedelmet j ilentett, tehát az uj létesítményeket csak a régi áras k rét­ben lehetett megkezdeni. Ez azt jelentette, hogy az I. negyedévben több olyan létesítményről le kellett mondani, amely az uj áras keretek ismere­tének hiányában még bizonytalan volt. Ez az építéssel foglalkozó váilla- lutainkat nagy mértékben befolyásolta, mert az év elején a tervükbe be­épített létesítményeket nem tudták megkezdeni és igy más irányban kellett a kapacitásukat felhasználni azért, hogy az egyébként is előforduló bel­ső munkanélküliséget le tudják vezetni. V D ö b r ö n t e i n é ; Gálhidi elvtárs fel tette a kér­dést, hogy az Ingatlankezelő Vállalatnál mutatkozó 10 millió forinté nye­reséget mire fogjuk felhasználni. Hu figyelmesen megnézzük a különböző rovatokat, láthatjuk, hogy az egész termelési költség, forgalmi ,dó nélkül az ingatlankezelő vállalatok 09 millió forintos bevételével szemben 80.5 millió forint. Itt tehát nincsen 10 millió forintos tényleges megtakari­tás, tényleges nyereség. Február 17*-én történt meg a házak államosítása. Ez az I. negyedév eredményét mutatja; a bevételek biztosítása - azt hi­szem, helyesen - gyorsabban történt meg, mint a kiadások. Még ezekre az összegekre rögtön nem lehetett meg3z rvezni u kiadási leiadutokat is. Nem lesz probléma, illetve máris nem probléma a 10 millió forint elkölté­se, hiszen ismerjük különösen az átvett házak állap .tat, hogy az milyen leromlott, és hogy .ennek az összegnek a felhasználása igen k'nnyen fog menni. P* m? * •/. . <■ * , ■ i.itp

Next

/
Thumbnails
Contents