1952. május 2. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
85
2 ) 4 - 5 8 - I amikor egy rovaton belül eltolódások következnek be a hitelekben és módosítás válik szükségessé. A határidők ujabb megjatározásánál is jogot kap a Beruházási Igazgatóság. Azzal, hogy a tei^oaztály keretében nemrégen létesített beruházási részlegnek a munkáját majdnem teljes egészében átveszi a Beruházási igazgatóság, - és a tervosztály keretén belül csak egy pénzügyi nyilvántartás marad meg - a feladatokat nagyrészben elviszi a Beruházási Igazgatóság. El kell mondanom azt is, hogy azt a de- centralizálási javaslatot, amely az osztályok mellé kívánta biztosítani a beruházások lebonyolítását, nem lehetett keresztülvinni, mert ezidő- szérint arra nen. volt meg a lehetőség. Átmenetileg tehát a Beruházási ^ Igazgatóság létesítését kellett javasolni. Az alkalmazottak javadalmazása, felsőbb hatóságaink álláspontja alapján, az marad, ami.megvolt, illetve megvan. Döbrönteiné elvtársnő a javaslat 1./ pontjára nézve kert felvilágosítást, amely azt mondja, hogy: "A tervkedvezményecettek /beruházók/ felelősségét a beruházások teljesítésében nagyobb mértékben kell biztosítani." A nagyobb mért kben való biztosítás abban fog megnyilvánulni, ha felelősségre fogjuk vonni nemcsak a Beruházó Vállalatot, mint megbízottunkat, mint egy bennünket kiszolgáló szervet, hanem a gazdaosztálynak a nagyobb felelősségét is kidomborítjuk. A 3./ pontra vonatkozóan Döbrönteiné elv társnő azt mondta, hogy az ellenkezőjét látja annak, mint amit a javaslat mond. Ezt az ellentétet nen tudom megállapítani. Egyébként a tárgyalások folyamán majd fel fognak vetődni kérdések, amelyekkel kapcsolatban kérem a Végrehajtóbizottság hozzájáruláaát ahhoz, hogy a Beruházó Vállalat vezetője adhassa meg azokra a felvilágosításokat. Kérdés merült fel a szúrópróbákra vonatkozóan is. A szúrópróbaszerű vizsgálat s zükaégessége az oicnál a feladatokból merül fel, a- melyeket nem a Beruházó Vállalat bonyolít le. Azzal, hogy beruházási részlegünk át fog henni a Beruházási Igazgatósághoz, az igazgatóság a tervosztály feladatát is ellátja.- - - - - - - - ■ - - SS^